Természet

Halászsasok látványos vonulása a Kis-Sárréten

Az utóbbi hetekben gyakran láttunk vonuló halászsasokat a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén. Különleges vadásztechnikájuk megfigyelése igazi élményt jelent a természetbarátok számára.

Forrás: wikipedia.hu

Az Európában élő halászsasok a telet elsősorban Nyugat- és Közép-Afrikában töltik. A gyűrűzési adatok szerint hazánkon elsősorban a Svédországban, Finnországban, valamint a balti államokban költő példányok vonulnak át.

Ahogyan arra a neve is utal, a halászsas szinte kizárólag hallal táplálkozik. Az Antarktisz kivételével minden kontinensen fészkel, így mondhatnánk azt is, hogy igazi világpolgár. Európán belül Svédországban és Finnországban van a legnépesebb állománya. Magyarországon rendszeres átvonuló, tavasszal és ősszel is találkozhatunk vele. Ritkán egy-egy átnyaraló példány is előfordul, ilyenkor a halastavak és nagyobb folyók mentén számíthatunk jelenlétére. Az őszi vonulási időszakban általában hosszabban elidőznek nálunk, mint tavasszal, mivel akkor már nem hajtja őket a fészkelési vágy.

A Kis-Sárréten a vonulási időszakban gyakran láthatunk halászsast, legtöbbször a Biharugrai- és Begécsi-halastavakon, de ritkábban a közeli Sebes-Körösön és az Ugrai-rétben is megfigyelhetjük zsákmányszerzés közben. A tavaszi vonulás során márciusban és áprilisban a leggyakoribb nálunk, míg az őszi vonulás során augusztus végétől október közepéig számíthatunk jelenlétére. Az esetek többségében egyszerre 1-2 példány kerül szem elé, de alkalmanként akár 3-4 madár is tartózkodik a halastavakon. Ebben az évben az első példányt március 13-án figyeltük meg, és azóta rendszeresen előkerül 1-2 madár.

A halászsas vadászati módszere rendkívül látványos: rövid ideig szitál a víz felett, majd amikor észreveszi a zsákmányt, szinte torpedóként zuhanva veti rá magát, karmaival megragadja, és a levegőbe emelkedik vele. Érdekes megfigyelni, ahogyan ilyenkor a közelben lévő sirályok, varjak és a különböző ragadozó madarak próbálják elkobozni a halászsastól a zsákmányt. Ő azonban igyekszik távolabb kerülni támadóitól és egy nyugalmasabb helyen, például egy száraz fán, vagy egy gémeskúton elfogyasztani azt. Ha óvatosan közeledünk, akkor az ilyen pihenőhelyeken közelről is megfigyelhetjük ezt a fenséges ragadozó madarat.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés