Természet

Fekete gólyák a Körös-Maros Nemzeti Parkban

A fekete gólya az öreg erdők egyik ritka fészkelője, amely a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületének idősebb erdőfoltjaiban is rendszeresen költ.

Forrás: pixino.com

Egyik legstabilabb költőhelye a Nagygyanté határában található Díszerdő, ahol tipikus élőhelyén, az erdőszéli öreg tölgyfák egyikén, annak kinyúló, vastag ágán már tíz éve rendszeresen költ. A fészek különlegessége, hogy a földfelszíntől mindössze 2-2,5 méteres magasságban található, ami a fekete gólyáknál ritkaságnak számít.

A ragadozó madaraktól eltérően a fekete gólya fészkét nem a magas lombkoronában, ágvillában helyezi el, hanem a fészeképítésre alkalmas vastag, oldalsó ágakat keresi. Megtelepedéséhez három tényezőre van szükség: öreg fákra, viszonylag nyílt, ligetes területre, és ami a legfontosabb, zavartalanságra.

Igen érzékeny madár, már a fészekfoglalás, vagy később a kotlás idején is nehezen tűri, ha a fészek közelében megzavarják. Ilyenkor akár a költés is meghiúsulhat. Ezért fontos biztosítani, hogy a legérzékenyebb időszakban – március közepétől május végéig – lehetőleg semmiféle emberi zavarás ne legyen a költőhely közelében.

Az előzően elmondottakat megcáfolva egy pár fekete gólya idén két fiókát nevel a geszti Tisza-kastély parkjában, a látogatók, vendégek nagy örömére. Az előzményhez tartozik, hogy a tavalyi évben a park felújításának megkezdése után került elő a fészkük, a kastélytól 80-100 méterre. A madarak az idén is megjelentek és sikeresen költöttek, annak ellenére, hogy a megújult, immár régi fényét idéző parkban sétautak vezetnek a fák alatt, a közelben pedig játszóterek várják a gyermekeket. Kíváncsian várjuk, az emberi jelenlét ellenére kitartanak-e később is költőhelyükön.

Lombhullás után, a téli hónapokban a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai rendszeresen bejárják a potenciális erdőrészleteket, mert ilyenkor könnyebben szem elé kerülnek a fészkek, mint a vegetációs időszakban. Szeptemberben népesebb, akár 10-15 példányos fekete gólya csapatokkal is találkozhatunk, főként a frissen lecsapolt halastavak medrében. Ők azonban a tőlünk északabbra költő állományokból érkeznek, s ebben az időszakban vonulásra gyülekeznek nálunk.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés