Természet

Borsodban farkasokat sikerült lencsevégre kapni

A ragadozók mellett hódok is feltűntek a videón, ami azért is különleges, mert két olyan fajról van szó, amely korábban kipusztult Magyarországon.

Farkasokat és hódot örökített meg egymás mellett a Jósva pataknál a WWF vadkamerája. A képsorokon az látható, amint egy hód halad végig az egyik gázló felszínén, majd később három farkas is feltűnik ugyanazon a helyszínen – olvasható a National Geographic publikációjában.

A természetvédelmi szervezet szerint a felvétel bizonyítja, hogy ez a két, Magyarországról korábban teljesen eltűnt faj nemcsak visszatért hazánkba, de együtt is jelen van. Ez azért különösen fontos, mert a hódok és farkasok között alapvetően fontos ökológiai kapcsolat áll fenn. Több észak-amerikai megfigyelés szerint egyes területeken a farkasok étrendjében a helyi hódok előkelő helyen szerepelnek, sőt néhány farkas akár hódspecialistává is válhat.

Magyarországon hasonló esetre az emberi tevékenység miatt már hosszú ideje nem volt példa, ám a mostani videó reményt ad arra, hogy ismét kialakulhasson a korábban tönkretett természetes ragadozó-zsákmány kapcsolat.

A szürke farkas Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 250 ezer forint. A Természetvédelmi Világszövetség adatai szerint nem veszélyeztetett, állománya stabil, hazai helyzete azonban nem ennyire pozitív. Az első világháború után teljesen eltűnt az országból és csak az 1980-as években jelent meg újra. Ma csupán maroknyi példánya él határainkon belül, ezért is indokolt védett státusza.

Hasonló helyzetben vannak az eurázsiai hódok is hazánkban, 20-33 kilogrammos testtömegükkel régiónk legnagyobb rágcsálói. Bár a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint a faj nem fenyegetett, sőt állománya növekvő tendenciát mutat, Magyarországi populációi a 19. század közepére teljesen kipusztultak a vadászat miatt. Visszatelepítése a 20. század utolsó évtizedében kezdődött meg. 2005-ben 26 példányt engedtek szabadon a Tisza-tó egyik szigetén, azóta újra meghonosodtak.

agrotrend.hu / Greendex

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés