Agrárportrék
Sipos Tibor – Az Év Növényvédelmi Szakembere 2024-ben
1979-ben kezdte meg felsőfokú tanulmányait a Debreceni Agrártudományi Egyetemen. 1985-ben átiratkozott a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetemre, ahol 1987 tavaszán végzett. 1987 őszén folytatta tanulmányait a Debreceni Agrártudományi Egyetem Növényvédelmi Szakmérnöki Szakán, majd a Szent István Egyetem Talajtani szakmérnök szakára is járt. 1985-ben kezdett el dolgozni a Tuzséri Rákóczi Termelő Szövetkezetben, mint növénytermesztési ágazatvezető, majd növényvédelmi szakmérnökként a Pátrohai Termelőszövetkezetben növényvédelmet és tápanyag gazdálkodást irányította.
A Debreceni Agrártudományi Egyetem Kutató Központ Nyíregyházi Telepén termelésvezetőként dolgozott egészen 2000-ig, ahonnan a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Növényvédelmi Állomáson kezdett igazgatóhelyettes és biolabor vezetőként a közigazgatásban. Utána a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságán Igazgatói kinevezést kapott és 2017-től a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályát vezeti.
2009-ben alapító tagként részt vett a Kisvárdai Rotary Club létrehozásában, amely egyik kiemelt feladatának tekinti a rászorultak és hátrányos helyzetűek megsegítésének szolgálatát, az új nemzedékek, fiatalok és fiatal felnőttek közösségi és nemzeti szolgálatba állítását.
A Kisvárdai Vadásztársaság tagjaként a társaság ellenőrző bizottságát vezeti és hivatásából adódóan aktívan részt vesz a megye vadgazdálkodásának fenntartásában, javításában.
2011-ben megalapította a Szabolcsi Pálinka Lovagrendet, melynek elnök nagymestereként koordinálja a lovagrend által képviselt eszmét, ami a megyében három elismert pálinka népszerűsítését és kulturált fogyasztását jelenti.
agrotrend.hu