Agrárportrék

Hírek

Hamarosan kiderül kik lesznek az Év Agráremberei

Az Év Agrárembere díj idén ünnepli 11. évfordulóját. Az Agrotrend Csoport vezetője, Mátrai Zoltán kezdeményezésére a jelölési és zsűrizési folyamatok átláthatóbbá váltak, lehetővé téve, hogy minden zsűritag egy-egy gazdát jelöljön. A zsűri létszáma évről évre bővül, mivel a korábbi győztesek is csatlakoznak.

A jelölés idén 10 kategóriában zajlott, minden jelöltről méltatás készült. A zsűri kategóriánként két legjobbat választott ki, akiket személyes meghallgatásra hívtak meg. Ez a jelenléti zsűrizés váltotta fel az online értékelést. A meghallgatások január 27-én Kiskőrösön lesznek, ahol a zsűri dönt a kategóriagyőztesekről. Az eredményeket a február 21-i egri gálaesten hirdetik ki.

-Egyre több jelöltje van a fiatal gazda és a jövő agrárszakembere kategóriának. Az állattenyésztő kategóriában is változott az érdeklődés és évről-évre egyre több jelöltünk van. Érdekes, hogy az állattenyésztés mértéke a számok alapján visszaesett, de talán most sikerült megállítani ezt a folyamatot. Alapvetően erős a jelöltmező minden kategóriában, de az állattenyésztők egyre többen vannak. Ahonnan kevesebb jelölt érkezik, az a szántóföldi kategória, pedig érdekes módon ez a legnagyobb merítés, mivel szántóföldi gazdálkodóból van a legtöbb – nyilatkozta Mátrai Zoltán az Év Agrárembere díj ötletgazdája.

Mint mondja, a pályázati menetrendnek köszönhetően a gazdálkodó előre megtervezheti, hogy mire pályázik, mennyi önerőt kell összegyűjteni. Különösen a Magyarország Legszebb Birtoka díjban lehet látni azt, hogy van, aki kimondottan tudatosan megtervezi a tároló, az állattartó telep, a szállítóüzem, vagy az üvegház fejlesztését. Tehát a pályázat mindenképp szebbé tesz egy birtokot.

A közönség is szavazhat az Év Agráremberére az Agrotrend.hu oldalon. A közönségszavazás az aktivitásról és a jelöltek társadalmi szerepvállalásáról ad visszajelzést. Egy gazda a település motorja, aki rendben tartja a környéket és példaként szolgál mások számára.

A díj célja, hogy bemutassa és elismerje azokat a gazdálkodókat, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárulnak a magyar agrárium fejlődéséhez.

agrotrend.hu 

Tovább olvasom

Támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés