Élelmiszergazdaság

Piac

Primőrök a piacon

Eljött az ideje, amire sokan vártak, vágytak a zöldségpiacon: megjelentek a magyar fóliás primőrök a hónapos retektől a paradicsomig, a hegyes erős paprikától a zöldhagymáig.

Létrehozva:

|

 

Végre magyar. Többen is így kommentálták a hazai paradicsom megjelenését az egyik békéscsabai zöldségesnél. És ahogy egyre több lesz belőle, az ára is úgy csökken. Vagyis a csipegetéstől eljutunk a „rendes” vásárlásig, ami Kneifel Zoltán, az egyik békéscsabai kft. zöldség- és gyümölcsosztályának vezetője szerint már közelíti az egy kilót. Persze, továbbra is vannak, akik csak pár darabot vesznek, várják a további árapadást.

– A paradicsomnál olcsóbb primőr a zöldhagyma és a hónapos, piros retek, melyek az áruk mellett tavaszi színeikkel még jó hangulatot is hoznak a standokra a vásárlók szerint – magyarázta Kneifel Zoltán. Az egyik vevő, Hajdú Pálné kiemelte, az ünnepi asztalról nem hiányozhatnak ezek a zöldségek, miként az erős zöldpaprika vagy a fejes saláta levele sem, elsősorban díszítésként. Kneifel Zoltán szólt arról is, a termálfűtésű fóliák indultak leghamarabb – mert olcsóbb így fűteni a fóliákat, üvegházakat, mint szénnel vagy gázzal –, a legtöbb hazai áru még ezekből érkezik.

A burgonya slágertermék a hétköznapokon és az ünnepeken is, sokan tartottak attól, hogy feljebb megy az ára, ahogy apadnak a hazai raktárkészletek. Egyelőre azonban, szerencsére, még nem emelkedett a krumpli ára. Nem úgy, mint például a karfiolé, ennek oka, hogy egy import turnus lement, elfogyott, a következőre pedig még várni kell néhány hetet. Érdekesség, hogy a magasabb ára ellenére is veszik, viszik a karfiolt. Miként a fejes és a savanyú káposztát is.

A gyümölcsöknél még mindig az élbolyban van a narancs és a banán, de almát is egyre többen vásárolnak,valamint kóstolgatják a földiepret is. Ennek még igen magas az ára, tehát dekáznak, „szemeznek” a vásárlók.

– Az unokám a lelkemre kötötte, hogy földieper nélkül ne menjek haza, így vettem néhány darabot – magyarázta a csabai piacon Molnár Istvánné, aki azért a férjére is gondolt, így néhány hegyes erős paprikát is tett a kosarába.

Foto:123RF

Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke örömtelinek tartja a magyar zöldségek, gyümölcsök térhódítását.

– A NAK működésének kezdete óta kiáll a magyar áruk, a magyar agrárgazdaság hatékony védelméért – hangsúlyozta dr. Kulcsár László. – A magyar zöldségek, gyümölcsök biztonságosabbak, nyomon követhetőbb, átláthatóbb az eredetük. Lehet, hogy egy-egy külföldi áru mutatósabb, de megkóstolva rájön a vásárló, hogy a magyarnak sokkal jobb az íze.

Mint megtudtuk, az újhagyma, a hónapos retek már nagyon sok helyen szerepel a gyermekek tízóraijában, uzsonnájában is. A friss zöldségek nyersen fogyasztása pedig azért is fontos, mert hőkezelés híján nem sérülnek a bennük lévő vitaminok, ásványi anyagok.

Pénztárca szerint vásárolnak

Kneifel Zoltán hangsúlyozta, számos zöldségnél, gyümölcsnél nemcsak üzletenként, hanem maguknál a termékeknél is nagy árkülönbség tapasztalható. Elmondta az árak fajtától, mérettől, származási helytől is függnek. Az sem mindegy, hogy első vagy másodosztályú-e a portéka.

– Természetesen mindenki a pénztárcájának megfelelően vásárol – emelte ki Kneifel Zoltán. – A vevők túlnyomó többsége pontosan tudja, mikor minek jön el a szezonja, és annak megfelelően kerülnek kosarukba a termékek.

agrotrend.hu/beol

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook