Élelmiszergazdaság

Piac

Februártól már ÁFA-mentesek lehetnek az alapvető élelmiszerek Lengyelországban

A lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az ECOFIN (pont a lengyelek kezdeményezésére) elfogadta a 0%-os élelmiszer ÁFA bevezethetőségét az uniós tagállamokban. Továbbá tájékoztatott arról, hogy a közelmúltban be is nyújtott egy indítványt az Európai Bizottságnak arról, hogy Lengyelország ÁFA mentessé tenné az alapvető élelmiszereket.

Erre a kezdeményezésre egyelőre nem érkezett válasz, de a miniszterelnök szerint „Igen valószínű, hogy a Bizottság válaszától függetlenül februári kezdettel, legalább hat hónapos időszakra nullára fogjuk csökkenteni az alapvető élelmiszereket terhelő ÁFA mértékét. Mindent el fogok követni annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körben hozzunk olyan lépéseket, amelyekkel megfékezhetjük a meglódult, novemberben 7,8%-ot elérő inflációt, és pajzsot képezhessünk gazdaságunk védelmére.”

Lengyelországban az infláció négy hónapnyi folyamatos emelkedést követően már októberben is 6,8%-os volt, ami a novemberi adat nélkül is 20 év óta a legmagasabb inflációs ráta az országban, az utóbbi 2 év során pedig végig a lengyeleknél volt a legnagyobb a pénzromlás mértéke az összes uniós tagállam közül. Ez a Morawiecki által bejelentett 10 milliárd zloty (2,13 milliárd euró, azaz több mint 780 milliárd Ft) összértékű inflációellenes „pajzs”, azaz intézkedéscsomag többek között tartalmazza még az üzemanyag jövedéki adójának az EU-ban engedélyezett minimális szintre vágását, valamint az üzemanyagok és az elektromos áram 23%-os ÁFA-kulcsának 8 illetve 5%-ra csökkentését legalább a január-márciusi időszakban. A „pajzs” egy másik eleme, hogy a leginkább rászoruló ötmillió lengyel háztartás energiaár-kompenzációban részesül, melynek összege évi 400-1150 zloty (30-90 ezer Ft) között lesz a jövedelmi helyzettől függően.

Egy korábbi cikkünkben számoltunk be arról, hogy Hollandia 0%-os ÁFA-kulcsot vezetne be a zöldségekre és gyümölcsökre, de ez egyelőre csak az újonnan felállt kormány célkitűzései között szerepel, konkrét intézkedés még nem történt.

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés