Élelmiszergazdaság
Cseh, magyar és horvát utazók vezetik a kávéfogyasztást 2024 első nyolc hónapjában
A cseh, a magyar és a horvát átutazók fogyasztották a legtöbb feketét az idei első nyolc hónapban. A kávé fogyasztását a Mol kutak 40 millió csészés mintája alapján mérték fel.
Érdekes statisztikával rukkolt elő a magyar olajtársaság a kávé világnapján. A régiós Mol kutakon percenként 120 csésze kávét forráznak, ami januártól augusztusig 40 millió csészét tesz ki. A cseh, a magyar és a horvát átutazók fogyasztották a legtöbb feketét ebben az időszakban.

Forrás: pixabay.com
“Többször beszéltem már róla, hogy az olaszoknak és magyaroknak rengeteg közös vonásuk van. Köztük a nagy kávéfogyasztás, még akkor is, ha Magyarországon a fogyasztott kávék típusa eltérő az Olaszországban jellemzőektől.”
– mondta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és a Fresh Cornerek kávénagykövete. Róla közismert, hogy naponta akár 6-7 csészével is elfogyaszt.
Kávé: minden országban más az ízlés
Ami az ízlést illeti, lényeges különbségek mutatkoznak az egyes országok között.
Idehaza egyértelműen az eszpresszó vezet, utána pedig kapucsínó és latte a sorrend. A szomszédos Szlovákiában is hasonló a kép: náluk az eszpresszó és a hosszú kávé vezet. A magyar kedvencek közül az eszpresszó és a kapucsínó Szerbiában is felfért a dobogóra, de a második helyet náluk az eszpresszó tejjel foglalja el. A csehek a latte, americano, kapucsínó, a horvátok pedig az eszpresszó macchiatto, eszpresszó, kapucsínó hármasban hisznek, ha kávét kell választani.
Új blenddel (kávékeverék) gazdagodott a választék, így a MOL Fresh Corner kávéira hagyományosan jellemző, közepes szintre pörkölt arabica-robusta ötvözet mellett immár az eredeti termőhelyről, Brazíliából származó, lágyabb ízű, 100 százalékos single origin brazil arabica is elérhető.
A termőterület szelektált, ebben az esetben a Brazíliában a kávétermesztésről híres a Minas Gerais régió. A termőhely és az összetétel természetesen az ízekre is hatással van: az arabica-robusta ötvözetből gazdag, intenzív, aromás, karakteres eszpresszóalapú italok (latte, kapucsínó, hosszú kávé) készülnek, míg a brazil arabica kávéból inkább édesebb ízvilágú, lágyabb és krémesebb kávék (flat white, eszpresszó, eszpresszó macchiato).
A Mol és a Mastercard nyereményjátékot is indított a töltőállomások vásárlóinak.
agrotrend.hu / Világgazdaság
Fókuszban


Így lehet megelőzni hogy toxinos legyen a termés
Bár a kalászosok aratása már a nyakunkon van, még nem késő védekezni a toxinszennyezettség ellen. Ebben nyújt segítséget a szántóföldi növénytermesztőknek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által...


Hogy festeni se lehessen szebbet! Hatékony megoldás a napraforgó tányérvédelmére: Picasso® Active
Az idei szokatlanul hűvös május próbára tette a napraforgó-állományokat. A növények kezdeti fejlődése lassú volt, viszont a júniusi átlag feletti...


Több mint 30 év az agrárium szolgálatában – A Kwizda Agro Hungary új korszakot nyit
A Kwizda Agro Hungary immár több mint három évtizede stabil szereplője a magyar mezőgazdasági piacnak. Egy egyszemélyes vállalkozásként indult cég...


Fokozott teljesítmény, intelligens kapcsolat – A John Deere bemutatja a körbálázók következő generációját
A John Deere a napokban mutatta be a fix és változtatható kamrás körbálázók következő generációját, melyeket úgy terveztek, hogy kiváló...

Tovább nő a globális gabona- és olajosmag-kereskedelem

Az Év Agrárembere 2024 – Hegedűs László Az Év Fiatal Gazdája

Szója, ha mondom, segít a gondon

Az Év Agrárembere 2024- Lovász Gábor a Master Good Kft. gazdasági igazgatója

Lipták János – Az Év Szántóföldi gazdálkodója 2024-ben

Szárnyal a Soproni Egyetem az újabb felsőoktatási világranglistán

A minisztérium rendkívüli támogatást nyújt az aszály sújtotta kukoricatermesztőknek

Fokozott teljesítmény, intelligens kapcsolat – A John Deere bemutatja a körbálázók következő generációját

A lekvár luxusa: megéri még otthon befőzni?

Újabb forrásokat biztosítanak a mezőgazdaság fenntarthatóságának növelésére

Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe

Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
