Élelmiszergazdaság

Piac

Állami támogatás jön, húsbavágó kérdés, hogy mekkora a segítség

A kis hentesüzletek számára rövid távon a túlélést segítheti az állami támogatás, de tartós megoldást nem jelent – mondta az InfoRádiónak a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke. Éder Tamás arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban csökkent Magyarországon a húsfogyasztás.

Éder Tamás elmondta, hogy az elmúlt években a diszkontláncok elterjedésével csökkent a kis hentesüzletek piaci részesedése, ezen túl az ő életüket jobban megnehezítették az olyan intézkedések, mint például az ársapka, írta az Infostart.

„Érzékelünk az elmúlt időszakban a fogyasztók részéről némi keresletcsökkenést is a húsok iránt, ami nyilván megjelenik a hentesek forgalmában is. Összességében azt gondoljuk, hogy valóban rendkívül nehéz helyzetben vannak” – mondta az elnök.

Fotó: MTI

Annyit tudni egyelőre, hogy a kis hentesek nagyjából hárommilliós támogatásban bízhatnak. Amint azt az Infostart korábban megírta, Nagy István agrárminiszter arról számolt be, hogy az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak majd az érintettek. A tárca tervei szerint több mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár hárommillió forint támogatásban.

Éder Tamás szerint ez a túléléshez elég lehet, aztán abban lehet bízni, hogy valamennyire konszolidálódik a helyzet és javul a piaci környezet, de tartós megoldást ez nem jelent. Az elmúlt másfél év évet rendkívül zivataros időként jellemezte az elnök a húsipari vállalatok számára.

  • A legfontosabb alapanyagok nagyon megdrágultak, az élősertés ára egy év alatt 70-80 százalékkal nőtt,
  • a munkabérek mellett,
  • az energiaárak is megugrottak

– sorolta a nehézség okait Éder Tamás, hozzátéve, hogy épp ez a három a legfontosabb tényező a szektorban. Ezeknek a költségeknek a fogyasztói árakba történő beépítése nehéz folyamat – fűzte hozzá.

Az elnök kiegyensúlyozottabb évet remél, igaz, az európai és magyar húskereslet csökkenésére számítanak. A summázás gondterhelt lett: „Nehéz időszak van az ágazat előtt, de talán szép lassan a bizonytalanság mértéke csökkenhet. Az igazság az, hogy nem nagy optimizmussal nézünk a közeljövőbe.”

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés