Piac

December elején ismét emelkedik a sárgarépa ára Lengyelországban

Könnyen lehet, hogy az emelkedés csak átmeneti, mivel a Nyugat-Európából származó import egyre olcsóbbá válik.

Akárcsak tavaly és tavalyelőtt, a december a sárgarépa árának emelkedését hozta Lengyelországban – és az előző két évben ez a dráguló trend tavaly februárig, két évvel ezelőtt márciusig folytatódott. Idén ez az emelkedő tendencia még nem egyértelmű, még a korábbiaknál jóval kisebb termés és az alacsonyabb rendelkezésre álló készletszint ellenére sem.

Forrás: fruitveb.hu

December első hetében a csomagolt, mosott sárgarépa nagybani ára az 1,2-1,5 PLN/kg (115-145 Ft/kg) közötti sávban alakult, ami 13%-kal marad el az előző évi árszinttől. Ez a helyi piacokon általában 1,8 PLN/kg (175 Ft/kg), a kiskereskedelemben pedig 2,5 PLN/kg (245 Ft/kg) körüli fogyasztói árat jelent.

Az előző évitől elmaradó árszint oka az import, amely évről-évre jelentősen olcsóbb. A Nyugat-Európából származó sárgarépa nagykereskedelmi ára az 1,40-1,60 PLN/kg (135-155 Ft/kg) között alakul, ami 32%-kal olcsóbb a tavalyinál. Nem is várható, hogy a közeljövőben az import drágulni fog, sőt, ennek ellenkezője valószínű: Hollandiában november közepétől a sárgarépa nagybani ára 24%-kal, 14,5-ről 11 EUR/100 kg-ra (60 Ft/kg-ról 45 Ft/kg-ra) csökkent – összehasonlításképp: egy évvel ezelőtt ez még 19-20 EUR/100 kg (79-83 Ft/kg) volt, ráadásul ebben az időszakban folyamatos emelkedést mutatott.

agrotrend.hu / FruitVeB

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés