Agrárpiac

Fókuszban a közvetlen termelői értékesítés erősítése

Napjainkban kiemelt kérdés életünk minden területén a fenntarthatóság. Gazdasági és társadalmi szempontból ehhez jelentősen hozzájárul azoknak az élelmiszer-ellátási láncoknak a fejlesztése, melyek a helyi gazdaság erősítése, a vidéki közösségek megerősítése mellett minél kevesebb köztes szereplő bevonásával kínálnak megbízható, minőségi élelmiszereket közvetlenül a fogyasztóknak.

Forrás: pixabay.com

Erre irányul az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló Rövid Ellátási Láncok (REL) fejlesztése című pályázati felhívás, mellyel kapcsolatban az Agrárminisztérium 2024. november 30-ig várja a véleményeket.

A REL együttműködések támogatása a termelők, feldolgozók és a fogyasztók közötti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatok létrehozásával olyan együttműködések kialakítását ösztönzi, amelyeknek célja, hogy biztosítsa a termelők számára a méltányos megélhetést, illetve a fogyasztók jó minőségű, hazai forrásból származó élelmiszerekhez jutását. Fontos szempont, hogy a helyi termelés és értékesítés erősíti a helyi gazdaságot, helyi munkahelyeket teremt és őriz meg, illetve fejleszti a helyi turizmust. Ugyancsak lényeges, hogy a kisgazdaságokban a termelési rendszerek fenntarthatóbbak, a szállítási útvonalak pedig jelentősen lerövidülnek. A REL hozzájárul a helyi tudás és hagyományok megőrzéséhez, erősítve a termelők és a fogyasztók közötti bizalmat.

Közös projekttervre alapozott értékesítési formákat alakíthatnak ki a REL együttműködésben részt vevők a támogatás segítségével, ami elősegíti a termelők közös és közvetlen piacra jutását, ugyanis Magyarországon egyre nagyobb igény mutatkozik a közvetlenül a termelőktől, vagy legfeljebb egy közvetítőtől vásárolt élelmiszerek iránt.

Támogatási kérelmet mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozó, szociális szövetkezet, egyházi vagy önkormányzati fenntartású intézmény, non-profit szervezet, vendéglátóipari vállalkozás, közétkeztetésben vagy piacszervezésben tevékenykedő vállalkozás nyújthat be, kizárólag olyan konzorciumi formában, melyben a tagok függetlenek egymástól. Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás mértéke legfeljebb 70 millió forint lehet a legalább négy taggal rendelkező konzorciumok számára.

A Magyarország Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervének keretében megvalósuló Rövid Ellátási Láncok fejlesztése című pályázati kiírás széleskörű szakmai egyeztetéssel zajlott előkészítése után, most minden érdeklődő elmondhatja véleményét a felhívásról, mely az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán a társadalmasításra kerülő anyagok között található, a kap.gov.hu címen.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés