Agrárpiac

Drágulhat a vöröshagyma, nő a kereslet, csökken a hazai termés

Emelkedhet a következő hetekben a vöröshagyma ára, ezt jósolják a termesztésben dolgozó szakemberek, akik szerint az egyre kevesebb mennyiséget nem képes követni a megnövekedett kereslet. Pedig az elmúlt három év – a felvásárlási árakat nézve – elfogadható volt a termelők szempontjából, akik a költségeik mellett némi nyereséget is el tudtak könyvelni. Most jutott el oda a hagymapiac, hogy mind a fogyasztónak, mind pedig a termelőnek kialakult egy olyan ár, ami mindenki számára elfogadható.

Forrás: pixabay.com

Idehaza 1500 hekktáron terem a vöröshagyma, de már nem Makó és környéke a hagymatermesztés fellegvára. Így foglalta össze a magyar valóságot Csanádi János, a Hanság Fertő-menti Szövetkezet elnöke, aki úgy emlékezett vissza a korábbi időszakra, hogy a makói fajta kiváló minőségű hagyma volt, amelyre jellemző volt a jó tárolhatóság és a kiváló ízvilág, de két dologra nem volt alkalmas: nem tudott ellenállni a fuzáriumnak és nem termett belőle megfelelő mennyiség egy hektáron.

A legnagyobb termővidékeink Békésben, Bács-Kiskunban és Jász-Nagykunban találhatók, a kisebb területek pedig Győr-Moson-Sopron és Pest vármegyében vannak.

-Jelenleg hibrid fajtákkal próbálkoznak a termelők, amelyek között van magyar nemesítés is, de többnyire az olasz és a holland nemesítés a jelentős. Kétféle vetési idővel rendelkező hagymát termesztenek Magyarországon, az egyiknek az ideje augusztus végére, vagy szeptember elejére esik – ezek az áttelelő hagymák, amelyek a telet a földben töltik és ezekkel kezdődik a korai betakarítás május végén. A másik típus a tavaszi vetésű hagyma, amelyek között is vannak korai és későbbi vetésűek, s ezeknek a betakarítása júniustól szeptemberig tart -összegezte a szövetkezeti elnök.

A vöröshagymáról tudni kell, hogy vízigényes növény, a területek 90 százalékát öntözik, viszont ez nem fejt ki olyan hatást, mint amikor esővel érkezik a csapadék, viszont öntözés nélkül ma már ezt a növényt sem szabad termeszteni. Télen voltak olyan hidegebb időszakok, amelyek az áttelelő hagymát rosszul érintették, de a tavasz során ezt a lemaradást képes behozni a növény.

Sok az importhagyma, ami azt jelenti, hogy a hazai igényeket a magyar termés nem képes fedezni. Ma már 80 százalékban importhagyma van a boltok polcain, az éves fogyasztás pedig 10 kilogramm körül alakul személyenként, ennek nagyságrendileg a felét termeljük meg saját magunk, a többit behozatalból pótoljuk.

Csanádi János szerint tárolással lehetne megoldani azt, hogy az import hagymával telített időszakban is legyen magyar hagyma, de sem a termesztés technológiával, sem a tárolási háttérrel nem tartunk ott, hogy ezt meg tudnánk oldani.

A KSH adatai szerint Magyarország vöröshagymaimportja 14 százalékkal 8,53 ezer tonnára csökkent 2024 első hét hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. Szlovákia 24 százalékkal (1,33 ezer tonna), Németország 36 százalékkal (427,8 tonna) kevesebb vöröshagymát szállított hazánkba. Ugyanakkor Hollandiából 8 százalékkal (3,56 ezer tonna), Ausztriából 55 százalékkal (1,51 ezer tonna) több vöröshagyma érkezett. Magyarország vöröshagymaexportja éves szinten nem jelentős (1-2 ezer tonna).

agrotrend.hu / Növényvédőszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés