Agrárpiac

Csillagászati áron a zeller

A kis termés miatt a holland és spanyol import volumene nő ugyan, de ez messze nem képes ellensúlyozni a kínálati hiányt.

Lengyelországban a zeller nagykereskedelmi ára szeptember eleje óta jóval magasabb, mint az előző öt év bármelyikében, sőt, február elején az eleve rekordot jelentő szintről még tovább emelkedett. Jelenleg a mosott, zsákos kiszerelésű zeller ára a nagybani piacokon 3,00-3,30 PLN/kg (290-320 Ft/kg)  között mozog, ami azt jelenti, hogy a tavalyi árszintnél csaknem 60%-kal drágább.

Ennek egyik oka kétségtelenül a 2021-eshez hasonlóan kis termés. Ilyen esetben az áremelkedést az olcsó export beáramlása akadályozhatja meg, ám az idei termés nem csak Lengyelországban volt kisebb a szokásosnál, hanem Hollandiában is, márpedig a lengyel piacon az utóbbi években elsősorban a holland áru szélesítette a kínálatot. Vámhivatali adatok szerint a Hollandiából származó zeller importja növekedést is mutat, ám nem olyan mértékben, hogy ez komolyan befolyásolhatná a lengyelországi árszinteket. A második legfontosabb partner Spanyolország, ahonnan már az október-novemberi időszakban több áru érkezett a szokásosnál, de ez a mennyiség is eltörpül a kínálati hiány mértékéhez képest.

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés