Agrárpénzek

Piac

Az agráriumban terjeszkedne a már most is éllovas Bankholding

Az MKB, a Budapest Bank (BB) és a Takarékbank jelenlegi ügyfélszáma és a hitelek volumene alapján a magyar agrárium legnagyobb intézményi befektetőjének tekinthető.

Az e három bank összeolvadásából létrejövő Magyar Bankholdig pedig további növekedést tervez a szektorban – mondta a Világgazdaságnak Hollósi Dávid agrár- és élelmiszeripari ügyvezető igazgató. A lap szerdai számában megjelent interjúban hozzátette, március 31-ig, amikor a BB beolvad az MKB-ba, létrehoznak egy önálló agrárüzletágat, és ez a hálózat veszi át fokozatosan az ügyfeleket, akik elsőként azt érzékelik majd, hogy a kapcsolattartójuk speciális tudású, az agráraffinitással rendelkező szakember.

Fotó: Getty Images

Amikor pedig 2023-ban a Takarékbank beolvad a közös bankba, megyénként legalább két agrárcentrumot hoznak létre. A kormány nemzetstratégiai ágazatnak minősítette az agráriumot, amely a Bankholding számára is kiemelt terület, mert hisznek abban, hogy 2030-ra – az új uniós költségvetési ciklusban a jelentősen megemelkedő források okos befektetésével – a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar hatékonyságban utolérheti a nyugat-európai versenytársakat – fejtette ki az ügyvezető igazgató.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés