Piac

A műtrágyaárak csökkentek, az eladott mennyiség növekedett

A műtrágya-forgalmazók 1,39 millió tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2024-ben. Az értékesített mennyiség 28,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A műtrágyaárak – a KSH számításai szerint – átlagosan 24,6 százalékkal voltak alacsonyabbak, ezért a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele – a volumennövekedés ellenére – 8,1 százalékkal 208,7 milliárd forintra esett vissza 2024-ben.

Az előző évekhez hasonlóan a legnagyobb kereslet a mészammon-salétrom (MAS) iránt mutatkozott: a teljes műtrágyaforgalom 46 százalékát tette ki, közel 642 ezer tonnát adtak el belőle a mezőgazdasági termelőknek. A MAS aránya 2023-hoz képest a teljes volument tekintve 3 százalékponttal nőtt a tárgyévben. A második legnépszerűbb termék a szemcsés műtrágyák közül a karbamid volt (83 ezer tonna), amely a teljes műtrágya-értékesítés 6 százalékát fedte le, szemben a 2023. évi 88 ezer tonnával, amely akkor az összes eladás 8 százalékát jelentette. Ammónium-nitrátból 15 ezer tonnát vásároltak, a bázisévi 11 ezer tonnához viszonyítva ez 36 százalékos növekedést jelent, míg a 2022. évi mennyiségnek közel a felét. Az oldatműtrágyák aránya közel 15 százalék volt a teljes értékesített mennyiségből a vizsgált időszakban, ennek kétharmada a nitrosol, DAM (30%), ezek az arányok nem változtak az előző évhez képest. A 18–20,5 százalék hatóanyag-tartalmú szuperfoszfát iránti kereslet 2,5 ezer tonna volt, 400 tonnával magasabb a bázisévinél, ugyanakkor a kálium-klorid eladása 6 ezer tonnával nőtt (29 ezer tonna) 2024-ben.

Forrás: aki.gov.hu

Az összetett műtrágyák közül legnagyobb mennyiségben az NPK 15-15-15-ös és a 10-26-26-os összetételű fogyott (47-47 ezer tonna), a 10-26-26 megoszlású műtrágyából több mint kétszeresét értékesítettek a tárgyévben, mint 2023-ban (12. táblázat). A harmadik legnagyobb mennyiségben az NP 18-46-ost vették (23 ezer tonna). További jelentős mennyiségben értékesített összetétel volt még 2024-ben az NPK 7-21-21 és az NP 12-52 (MAP), mindkettő 17 ezer tonnával. A MAP mennyisége növekedésnek indult a tavalyi 8 ezer tonnáról, de a 2020. évi 36 ezer tonna körüli volument még messze nem érte el.

További információk e témában a Műtrágya-értékesítés mezőgazdasági termelőknek 2024. év című kiadványban olvashatók, mely innen érhető el: 1. szám.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés