Hírek

Még bizonytalan a szőlősgazdák támogatása

Sok a bizonytalanság akörül, pontosan milyen uniós támogatások érhetők el idén a szőlősgazdák és a borászok számára.

Létrehozva:

|

Elkezdődött az új gazdasági év, a szép időben metszik a szőlőt a gazdák, készülnek a tavaszra, miközben még nagyon keveset lehet tudni arról, hogy milyen uniós támogatásra is számíthatnak. Mivel sem a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, sem az agrárkamara munkatársai nem tudtak tájékoztatást adni arról, a szőlő- és borágazat szereplői mire számíthatnak idén, az agrártárca sajtóosztályához fordultunk.  Az ágazat támogatási lehetőségeit Magyarország nemzeti támogatási programja határozza meg. A jelenleg hatályos támogatási program 2014-től 2018-ig tart, és 145,5 millió euró felhasználását teszi lehetővé – írta válaszában Farkas Annamária, az FM sajtóosztályának munkatársa. Ez alapján az alábbi támogatások érhetőek el: szőlőültetvények szerkezetátalakítása és átállítása, borászati termékek harmadik országokban megvalósuló promóciója, a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek lepárlása. A borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatása is tervben van, ennek feltétele, hogy az unió elfogadja hazánk vidékfejlesztési programját. Ez azonban még folyamatban van. Ebben a programban szerepel az agrár-környezetgazdálkodási támogatás (AKG) folytatása is, aminek az ötéves ciklusa egyébként lejárt. A támogatások igénylésével kapcsolatos feladatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) látja el.

 

Nem kérik külön
Fontos változás a korábbi évekhez képest, hogy a SAPS támogatásra jogosult területeken, 2015-től a területalapú támogatás előírásai (kölcsönös megfeleltetés=KM) mellett, a zöldítés intézkedés előírásait is be kell tartania a gazdálkodónak ahhoz, hogy jogosult legyen a támogatási összeg száz százalékára. Jó hír a szőlővel foglakozó gazdálkodóknak, hogy szőlőültetvény, azaz szőlőművelési ág esetén a zöldítés követelményei automatikusan teljesülnek, így a KM előírásoknak történő megfelelőség esetén a teljes összeget kifizetik nekik (alaptámogatás /SAPS/ + zöldítés várható támogatási összege: 226 euró, hektáronként).

Szerkezetátalakítás
E jogcímen érhető el a következő években a legtöbb támogatás: összesen 123 millió euró (mintegy 40 milliárd forint), mivel a rendelkezésre álló források döntő többségét a kormány továbbra is fejlesztési célokra kívánja felhasználni. A forrásból jelenleg 100 millió euró keretösszeget nyitottak meg, ebből eddig 50 millió forint összegben fogadott el az MVH egyéni terveket (ez még nem a tényleges támogatási összeg). A szőlőültetvények szerkezetátalakításának és átállításának támogatása az MVH-nál igényelhető fajtaváltás vagy ültetvény áttelepítés esetén. Fajtaváltásnak az adott ültetvényben a tevékenységet megelőzően termesztett fajta érvényes engedéllyel történő cseréje minősül. Ültetvény áttelepítés pedig, ha egy adott területet érvényes engedéllyel betelepítettek, a borvidéki terv alapján. A támogatás a szerkezetátalakítás költségeihez való hozzájárulásból és a szerkezetátalakítással járó bevételkiesést ellentételező pénzbeli kompenzációból tevődik össze.

 

Borvidéki terv alapján, egyéni tervet kell készíteni

A támogatás igénybevételéhez borvidéki terv alapján egyéni tervet kell készíteni. A borvidéki tervek rögzítik a kialakítható sor- és tőtávot, a hektáronkénti minimális tőszámot, valamint a kialakítható művelésmódot. A szerkezetátalakítás egy borpiaci év alatt történő végrehajtása magában foglalja az ültetést, továbbá a teljes körű támrendszer-létesítést. A tevékenység két egymást követő borpiaci év alatt történő végrehajtása esetén az első borpiaci évben kell megvalósítani az ültetést, s a második borpiaci évben pedig a teljes körű támrendszer-létesítést, valamint a meg nem eredt tövek pótlását. Egyéni terv kizárólag olyan tevékenységre nyújtható be, amely esetében a telepítendő tőszám legalább 3500 tő/ha, és olyan területre vonatkozik, amelynek termőhelyi kataszteri pontértéke a 200-at meghaladja. Az egyéni tervben szereplő összefüggő terület nem lehet kisebb 0,2 hektárnál. Egyéni tervet évente november 2. és november 30. között az MVH-hoz kell benyújtani.

Forrás: teol.hu

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook