Fenntarthatóság

Innováció

Visszatértek az első bíbicek a Kis-Sárrétre

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén a januári hónap kivételével egész évben találkozhatunk bíbicekkel.

A tavalyi utolsó, 23 példányból álló bíbiccsapatot még december elején figyeltük meg – írja a Körös-Maros Nemzeti Park honlapja. Ezután, a januári szünetet követően, február 10-én újra megjelent az első, mintegy 20 példányból álló csapat a Begécsi-halastavak felett. A következő napokban több helyszínen is felbukkant néhány tucatnyi madár, február 16-án pedig már 500-as bíbicsapatot láttunk a Kisvátyoni pusztán.

Mivel jelenleg még nincsenek lecsapolt halastavak, így a bíbicek elsősorban a környező egyéb vizes élőhelyeken kutatnak az ilyenkor még szerényebb mennyiségben hozzáférhető táplálék után.

Fotó: Motkó Béla

A Kis-Sárréten sokszor nagyobb csapatok is átvonulnak, hosszabb időre megpihennek. A múlt évben az egyszerre megfigyelt legnagyobb mennyiség elérte a 2000 példányt, míg a költőpárok száma 62 volt. Ezek a számok mindkét esetben megfeleltek a korábbi évek átlagának.

A nemzeti park vizes élőhely-rekonstrukciói elősegítik a faj előfordulását mind a vonulási, mind a költési szezonban. Költési időszakuk általában április elején kezdődik.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés