Fenntarthatóság

Innováció

Vidracsalád költözött a nemzeti parkba

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a közelmúltban fedezték fel, hogy egy vidracsalád él a Kardoskút határában fekvő Sóstói-csatornában. A nyomok alapján a család legalább három- négy tagból áll.

A vidra Magyarországon fokozottan védett faj. A hegyvidékek kivételével szinte minden lassú folyású víz (patak, csatorna) mellett előfordul. Megpillantani ritkán lehet, mert elsősorban éjjel mozog. Bár a vízhez kötődik, és táplálékát onnan szerzi, viszonylag sokat tartózkodik a szárazföldön is. Ilyenkor jól látható helyekre rakja ürülékét, jelezve ezzel fajtársainak, hogy meddig tart az ő területe. Jelenlétére a lábnyomaiból is következtetni lehet.

fotó: pixabay.com

A Sóstói-csatorna mentén a halpikkelyeket tartalmazó ürülékkupacokból, a táplálkozóhelyeken hagyott üres kagylókból, továbbá a lábnyomokból is következtetni lehet a jelenlétükre. A megdönthetetlen bizonyítékot azonban az szolgáltatta, hogy néhány alkalommal magukat a vidrákat is sikerült megfigyelnünk. Először december 16-án láttunk két egyedet, de a közeli nádasból is folyamatosan mocorgás hallatszott, így feltételezhető, hogy egy egész család lakik ott. A vidramamák ugyanis hosszú ideig, akár egy évig is együtt maradnak a kölykeikkel (a hímek nem vállalnak szerepet az utódok felnevelésében).

A vidrák halakkal, kagylókkal, csigákkal táplálkoznak. Rejtőzködő életmódot folytatnak, kerülik az embert, mégis előfordul, hogy a csatornák városi szakaszaiban is felbukkannak.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés