Fenntarthatóság

Innováció

Teljes képet kaphatunk a hazai erdőkről

Elkészült az első magyar erdőleltár, amelynek eredményeit már nyilvánosságra is hozták. Az erdőleltározás kiemelt célja volt, hogy a politikai döntéshozók, a szakmai irányítók, valamint a szakmai és társadalmi partnerek, kiterjedt és megalapozott információszolgáltatás kapjanak a hazai erdőkről. Emellett az adatbázis az erdők ökológiai állapotának felmérése, változásának nyomon követése szempontjából is fontos.

Létrehozva:

|

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Erdészeti Igazgatósága által elkészített erdőleltár az erdei ökoszisztéma számos elemét, összetevőjét méri fel, veszi számba, elsősorban a vegetációt megcélozva. A leltározás nem terjed ki a faunára, de számos olyan kapcsolódási pontja van (fajlisták, holtfa adatok stb.), amelyek segítségével összedolgozható egy hasonló léptékű és szisztémájú fauna-leltárral.

A szervezet honlapján mutatja be az erdőleltározás történetét, aktuális módszertanát és jövőképét, az országos lefedettségű adatgyűjtés menetét, az adatok feldolgozását, továbbá megtalálhatóak az eredmények helyes értelmezését szolgáló legfontosabb információk és definíciók is.

Az oldalon fellelhető hatalmas adatmennyiséget az elmúlt öt év során gyűjtötték össze és dolgozták fel. Az erdőkre vonatkozó statisztikai adatok többféle területi egység bontásban is rendelkezésre állnak. Használatukat, az adatok értelmezését a táblázatos forma mellett számos esetben grafikon és térkép is segíti.

Az erdőleltározás kiemelt célja volt, hogy a politikai döntéshozók, a szakmai irányítók, valamint a szakmai és társadalmi partnerek, kiterjedt és megalapozott információszolgáltatás kapjanak a hazai erdőkről. Emellett kiemelten fontos az adatbázis az erdők ökológiai állapotának felmérése, változásának nyomon követése szempontjából. Továbbá az erdők gazdasági erőforrásainak felméréséhez, azok fenntartható kezeléséhez, hosszú távú prognózis készítéséhez is megfelelő információt szolgáltat, s ezáltal kielégíthetők az erdőkkel kapcsolatos hazai és nemzetközi adatigények.

A biológiai rendszereknél még inkább létkérdés a változások észlelése, nyomon követése a szükséges intézkedések meghozatalához. A fentieken túlmenően erdőleltár a monitoring funkcióját is betölti, méghozzá az elemzésekhez elengedhetetlenül szükséges egységes szemlélet és metodika fenntartásával és az alkalmazott statisztikai módszer összes előnyével.

Az erdőleltár a NÉBIH oldalán elérhető.

agrotrend.hu / NÉBIH 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook