Fenntarthatóság

Innováció

Társadalmi érdek a fenntartható gazdálkodás

A Közös Agrárpolitika jövő évtől induló és 2027-ig tartó új ciklusát úgy tervezték meg a magasabb nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően, hogy a vidékfejlesztési támogatásokon belül a gazdaságfejlesztési célokra négy és félszer, a zöld célokra és a tudásátadást segítő intézkedésekre megduplázott forrásokat szán Magyarország – közölte Feldman Zsolt a BASF fenntarthatósági konferenciáján.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a rendezvényen kiemelte, azzal a dilemmával kell szembenéznie és megoldást találnia ma az agráriumnak, hogy miként hangolható össze az európai társadalom fenntartható módon való élelmiszer-előállítás iránti igénye azzal, hogy egyre több ember számára, folyamatosan, elérhető áron kell biztosítani az élelmiszert.


Forrás: AM

Az egyik legnagyobb, Magyarországon jelen lévő vegyipari vállalat gödöllői eseményén Fedman Zsolt a kétféle szempont szükségszerű összehangolása mellett jelezte, hogy a környezeti szempontból fenntartható gazdálkodás sokkal összetettebb tudást igényel, ráadásul a mind szigorúbb előírások és az ezzel járó magasabb adminisztratív terhek a kisebb gazdálkodók számára nehezebben kezelhetők.

A technológiai vállalatoknál, kutatóintézetekben kifejlesztett új technológiák és megoldások nem hasznosulnak automatikusan a gazdaságban, azokat meg kell ismertetni és el kell fogadtatni a gyakorlatban nap, mint nap a mezőgazdasági termeléssel foglalkozókkal is, ezért a tudásátadásra a Közös Agrárpolitika új ciklusában még nagyobb hangsúlyt kell helyezni – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés