Fenntarthatóság

Innováció

Közösség, erdőismeret, fenntarthatóság – ezek voltak az idei Erdei Vándortáborok kulcsszavai

Augusztus végén zárult az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Erdei Vándor Program. A tíz állami erdőgazdasággal partnerségben megvalósított kezdeményezés során a felső tagozatos és középiskolás diákok idén már 12 útvonalon járhatták be hazánk erdőit. A fiatalok a természetközeli életmóddal, a környezettudatos gondolkodás alapjaival ismerkedtek meg, valamint a táborok szellemisége révén a fenntarthatósági törekvéseket is mélyebben elsajátították.

Az idei évben is rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, nemcsak táborozó diákoktól, hanem kísérő pedagógusoktól is. 2022-re már 1400 tanár kapott – az erdei iskolák tematikájára épülő – képzést, őket a táborok szellemiségéről, idei élményeikről kérdeztük.


Fotó: Országos Erdészeti Egyesület

 

Áram és internet nélkül táboroztak

„A természettel együtt élve lehet élvezetesen az erdő ismeretére, szeretetére, a természet tiszteletére nevelni a gyerekeket.”

– mondta az egyik kísérő pedagógus. Az erdeivándortáborozás koncepciójának alapja, hogy a diákok testközelből ismerkednek meg hazánk erdeivel és a fenntartható gazdálkodás gyakorlatával. Mindez a 2022-es vándortáborokban kiemelt szerepet kapott, és a pedagógusok hangsúlyozták: a táborozók különösen élvezték, hogy nincs áram és internet, illetve komfortzónájukon, az online téren kívül rövid idő alatt feltalálták magukat. Az áram nélküli táborozás, a vízfogyasztás és műanyag használat csökkentése új megoldások kitalálására, ötletelésre sarkallta a diákokat.


Fotó: Országos Erdészeti Egyesület

 

Közösség és felelősségvállalás az erdei vándortáborokban

„Az erdei vándortábor nagyon jó iskolán kívüli program, kulturális ismeretbővítés, környezeti nevelés és remek testedzés is egyben, nem is beszélve a különleges, vegyes korcsoportú közösségi élményről, ami kizárólag a nyári táborok sajátossága.”

A kísérő pedagógusok a tábor közösségformáló erejét is kiemelték. Új barátságok köttetnek, a diákok jobban megismerik egymást, megtanulnak együttműködni és segíteni egymásnak.

„Egész más oldalukról lehet megismerni a gyerekeket. A nagyok élvezik, hogy a kicsiknek tudnak segíteni – láttuk ahogy felelősségteljesebbé, megbízhatóbbá váltak. A kisebbek pedig bátrabbak, erősebbek lesznek.”

– emelte ki egy másik kísérő.


Fotó: Országos Erdészeti Egyesület

2022-es újdonságok az Erdei Vándortáborokban

Az idei vándortáborok sok újdonsággal, fejlettebb infrastruktúrával várták a 20-40 fős csoportokat. Idén először a Balaton-felvidékre is érkeztek táborozók, így már 36 táborhelyet használhattak a diákok, amelyek között erdei kulcsosházak és nomád helyszínek is voltak. A MÁV és a GYSEV pedig 90%-os kedvezményt biztosított a Vándortábor Program útvonalaihoz vezető járatokon, így könnyítve az eljutást a tábor helyszíneihez.

Idén indult el az Erdei Vándor Nagykövet program is, mely során összesen 5, különböző útvonalon táborozó diákot választottak ki, akiknek – a közösségi platformokat használva – nem csak a táborok ideje alatt, hanem a program zárása után is feladata, hogy a vándortáborozást, a természet szeretetét és az erdőjárást népszerűsítsék kortársaik körében. Az Erdei Vándortábor Programnak fontos célkitűzése, hogy tudatos erdőjárásra és fenntartható gondolkodásra tanítsa a fiatalokat, melyben fontos szerepe van a kortárs-segítésnek is.

2022-ben másodszorra szervezték meg a TV2 által közvetített Vándor Viadalt, mely során a Karancs-Medves térségében négyfős csapatok aktív és logikai feladatokat hajtottak végre. Akik követték, azok a vándortáborok természetközeli és környezettudatos szellemisége mellett a térség ökoturisztikai lehetőségeit is megismerhették.

agrotrend.hu / Országos Erdészeti Egyesület

Tovább olvasom

Támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés