Fenntarthatóság

Innováció

Kitáblázzák Budapesten az életadó holtfákat

Több élettelen, már a földön elterülő fatörzzsel találkozhatnak a járókelők Budapest parkjaiban. Mindez azonban nem a zöldterületek karbantartóinak felelőtlensége. A BKM Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divíziójának főigazgatóját kérdeztük.

A kidőlt, vagyis holtfák bár nem élnek, nem zöldellnek, nincs bennük vitalitás, mégis komoly természeti értékkel bírnak, miután magas biodiverzitást kínálnak az erdők számára, amit most fővárosi parkokban is mintáznak a Főkert munkatársai – közölte Zakar András. A holtfákban található rovarvilág táplálékul szolgál a madaraknak, de akár menedék is lehet sünök, esetleg kisebb hüllők számára – magyarázta a BKM Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divíziójának főigazgatója.

Fotó: pexels.com

Jelenleg tízenként budapesti helyszínen találhatók holtfák, amiket a BKM ki is táblázott, illusztrálva, hogy milyen életközösséget fedezhetnek fel a parklátogatók. Szabad szemmel is jól megfigyelhetők például a harkályok, fakopácsok és ezek látványos munkája, de a különféle korhasztó gombák, amik a fatestet morzsalékossá puhítják, valamint a zuzmók is – sorolta a szakember.

Azzal kapcsolatban, hogy a városkép szempontjából nem hatnak-e rombolólag, Zakar András emlékeztetett: korábban rovarhoteleket is elhelyeztek – szintén kitáblázva, hogy miért is fontosak –, amik talán kevesebbek számára befogadható, mégis abszolút pozitív visszajelzéseket kaptak. A kitáblázott holtfák szintúgy edukációs célokat szolgálnak, miközben a biológiai sokszínűséget is elősegítik – tette hozzá.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés