Fenntarthatóság

Innováció

Fecskehotelek készülnek adományokból

A hamarosan visszatérő fecskéknek állítanának fel otthonokat a Segítsünk, de ésszel! nevezetű közösség adakozói. Solymos Ákos, a csoport társalapítója elárulta: a fecskehotel megfelelő helyét már megtalálták.

– Fehér Nórától érkezett az ötlet, aki a több éve működő, jótékony emberekből álló kollektívánk tagja. Az ő régóta dédelgetett tervét szeretnénk egységesen megvalósítani, miszerint a tatai Öreg-tó partján egy számukra megfelelő és biztonságos helyen otthonokat biztosítanánk a fecskéknek. A célul kitűzött 220 ezer forint összegyűlt, részben tatai, tatabányai civilek és a csoport tagjainak köszönhetően. Az asztalos már el is kezdte a munkát egy stabil, kétoszlopos verzión. A faszerkezet elkészítése után a fecskefészkeket kell elkészíteni, majd fel kell rögzíteni a hotelre úgy, hogy legyen helye a természetes fészkeknek is. Ha a fecskék odaszoknak, el fognak kezdeni fészkeket építeni – árulta el az alapító. Hozzátette: a hotel áprilisban válik „kiadóvá”.

fotó: pixabay.com

– Ahol fecskék telepednek le, ott lényegesen csökken a szúnyogok és egyéb rovarok száma, hiszen fő táplálékként fogyasztják. Sokszor lakóházak ereszei alatt, panellakások erkélyeinek tetején szállnak meg évről évre, fészküket a lakók azonban sok esetben eltávolítják a zajra és a keletkezett madárpiszokra hivatkozva. Az emberi tevékenység miatt jellemző lehet, hogy egyes környékekről teljesen eltűnnek. A március végén, április elején visszatérő madaraknak ezért érdemes különálló, védett egységekben telepeket létrehozni. Régóta ismeretes, hogy ha valahol fecskék telepednek meg, oda visszajárnak. A tatai tó, és a későbbiekben más tavak partján ideális otthonuk lenne, hiszen a fészeképítés legfőbb alapanyaga a sár, melyet a partról könnyedén szerezhetnének – részletezte.

agrotrend.hu / kemma.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés