Fenntarthatóság

Innováció

A vadludaktól a vidranyomokig – Téli hangulat a Kis-Sárréten

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén, különösen a Biharugrai-halastavak térségében télen is bőven kínál látnivalót a változatos élővilág.

Hosszú ideig tartó enyhe időszak után február elejére megérkezett az igazi tél. A hideg több hullámban, gyakran viharos széllel lepte meg a már tavaszt váró élővilágot. A reggeli kemény fagyok jégpáncélba öltöztették a tájat, az állóvizek befagytak – írta a Körös-Maros Nemzeti Park. Az eddig szétszórtan lévő vízimadarak, a halastavak jégmentes részein, az úgynevezett lihogókon és a tavak befolyói körül zsúfolódtak össze.

Ebben a látványos természeti jelenségben könnyebben szemügyre vehetjük a különböző vadludakat, récéket és a többi vízhez kötődő fajt, s azok állományát is egyszerűbb megállapítani. A vadludak száma eléri a 15 000 példányt, zömük most is nagy lilik, de sok a nyári lúd is. Récékből kevesebbet, mintegy 7 000 példányt számoltunk, itt sokkal nagyobb a fajgazdagság, a gyakoribb tőkés és csörgő réce mellett előfordult kanalas, fütyülő, kendermagos, valamint barát- és kerceréce is. A récéknél a gácsérok már igen színesek, ami a nászidőszak közeledtét jelzi.

Fotó: Tóth Imre

Jelentős számban telelnek nálunk nagy kócsagok és szürke gémek. A partimadarak közül előfordulnak még nagy pólingok és bíbicek is, ez utóbbiakat a kemény idő valószínűleg továbbmozdítja enyhébb tájak felé. A nagy madártömegek természetesen vonzzák a ragadozó madarakat is, gyakori a jégen táplálkozó rétisas, barna rétihéja és egerészölyv látványa, de az itt telelő fekete sas is kitart még.

A jégen sokfelé találkozhatunk vidra nyomokkal, náluk még tart a párzási időszak. A pusztai részeken kékes rétihéják, egerészölyvek és vörös vércsék vadásznak az apró rágcsálókra. Az énekesmadarak közül több százas csapatokba verődött fenyőrigókkal is találkozhatunk.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés