Fenntarthatóság

Október elején rendezik a 27. Erdők Hetét

 

Országszerte több mint száz programmal várják az erdészetek a fák világa iránt érdeklődőket 2023. október 2-8. között, a hagyományos Erdők Hetén – közölte a kormany.hu.

A 27. alkalommal megrendezett eseménysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai erdők szerepére és a megőrzésük érdekében végzett emberi munka fontosságára.

Fotó: Országos Erdészeti Egyesület, Csatlós Norbert

Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált, és az Agrárminisztérium által támogatott programok megvalósításában jelentős részt vállalnak az állami erdészeti társaságok, melyek kiemelt feladatuknak tartják az erdőgazdálkodás fenntarthatóságának bemutatását és a környezeti nevelési munka segítését.

A részletes programterv az erdokhete.hu oldalon olvasható, ahol az egyes eseményekkel kapcsolatos esetleges jelentkezési és egyéb részvételi információk is megtalálhatóak. 

A programok nagy része az erdészeti erdei iskolák módszertanát alkalmazva, személyes élményeket kínálva mutatja be az erdők értékeit. Magyarországon 37 minősített erdészeti erdei iskola működik, amelyek évente mintegy százezer gyermeket fogadnak foglalkozásaikon.

Fotó: Országos Erdészeti Egyesület, Csatlós Norbert

Az Erdők Hete programok azonban nemcsak gyermekeknek, hanem az egész családnak, illetve az érdeklődő felnőtteknek is szólnak, hiszen az erdők ügye az egész társadalom ügye.

A 27. Erdők Hete központi rendezvénye 2023. október 5-én lesz Sopronban az Erdők Házában, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. szervezésében.

Ebből az alkalomból a Nyugat-dunántúli térség erdészeti erdei iskolái nyílt napot tartanak az oktatási intézmények és a pedagógusok számára, ahol megismerkedhetnek az erdei iskolai oktatás módszertanával és lehetőségeivel.

agrotrend.hu/kormany.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés