Fenntarthatóság

Fejlesztések indulnak meg a Tisza-tó körül

Javulnak a Tisza-tó nyaralóhajózási feltételei annak a projektnek köszönhetően, amelyet a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) valósít meg a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács 124 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával – közölte a projekt kommunikációját végző Szféra-Tisza Kft.

A tervek szerint a 2025-ben véget érő, a Tisza-tó fejlesztése és karbantartása című projekt részeként bővítik, illetve rekonstruálják az idegenforgalmi információs táblarendszert, amely a Tisza-tavon az utóbbi években jelentősen megnövekedett hajós és egyéb vízi járműves turistaforgalom navigálását, útbaigazítását szolgálja. Harminc új, porszórt, horganyzott fémből készült,horganyzott lábakon elhelyezett táblát helyeznek ki, és tizenegy tábla újul meg – írták.

Forrás: wikipédia

Az V. számú öblítő csatorna szabályzó műtárgyára könnyű szerkezetű, mobil hídelem készül, hogy a hajók közlekedésének biztonságos űrszelvénye legyen, és az üzemeltetési, fenntartási munkák is elvégezhetők legyenek – közölték.

A projekt részeként megvalósuló karbantartási és fenntartási munkák biztosítják a Tisza-tó egyes helyeinek megközelítését, valamint a tározótó ökológiai állapotának fenntartását. Öblítő csatornákból, fokokból kotrással összesen 10 ezer köbméter iszapot távolítanak el. Vízinövényzet-szabályozási munkákat 37 hektár felületen végeznek Kisköre, Tiszanána, Abádszalók, Sarud térségében, amelyeknek a belső vízterek szabaddá tétele, valamint a vízfelület-vízinövényzet arány, a biodiverzitás helyreállítása, fenntartása a célja – fűzték hozzá.

A Tisza-tó körüli, bal parti kerékpárút-burkolat legszükségesebb kátyúzási munkái elkészültek, ahogyan a sólyapálya, illetve a hozzá kapcsolódó stabilizált út is – tájékoztattak a projekt részleteiről.

agrotrend.hu / infostart.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés