Előrejelzések

Heti időjárás előrejelzés 2025.08.04 – 2025.08.09.

Az északnyugati tájakon csökken a felhőzet, hajnalra helyenként az ég is kiderülhet, míg hazánk délkeleti felén sokasodnak a felhők – ott szórványosan továbbra is előfordulhat eső, zápor, zivatar, akár ismétlődő jelleggel, lokálisan akár jelentős mennyiségű csapadékkal. Hajnalra csökken a csapadékhajlam. A döntően északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, de zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 19 fok között valószínű, a hűvösebb a nyugati, derült részeken lehet.

Forrás: met.hu

Hétfő 2025.08.04.

Nyugaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás, míg keleten többfelé erőteljesebbé válik a felhőképződés – ezzel együtt általában arrafelé is több órára előbújik a nap. Főként a Dunától keletre várható elszórtan zápor, zivatar, lokálisan akár jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat. Az északias szelet nagyobb területen élénk, főként az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik. Zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a szél. A csúcsértékek 23 és 30 fok között várhatók, a Dél-Alföldön mérhetjük a magasabb értékeket.

Kedd 2025.08.05.

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, majd éjszaka nyugat felől helyenként erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben keleten, majd éjszaka, az érkező hidegfront mentén számíthatunk néhol záporokra, zivatarokra. A nyugati szél északnyugatira fordul, és élénk, időnként erős lökések kísérik. Hajnalban 10, 17, délután 25, 30 fok valószínű.

Szerda 2025.08.06.

Többnyire gomolyfelhős, napos idő várható eleinte elvétve záporral, zivatarral, délután már nem valószínű csapadék. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul.

Csütörtök 2025.08.07.

Sok napsütés várható kevés felhővel, csapadék nélkül. Mérsékelt marad a délies légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

Péntek 2025.08.08.

Sok napsütés várható kevés felhővel, csapadék nélkül. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban 11, 17, délután 29, 34 fok valószínű.

Szombat 2025.08.09.

Általában napos időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel, de néhány zápor vagy zivatar kialakulása nem kizárt. Többnyire mérsékelt marad a déli, délnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 14 és 21, délután 30 és 36 fok között alakul.

agrotrend.hu / HungaroMet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés