Hírek
Szárazjéggel a madárinfluenza ellen
Több ezer szárnyast pusztítanak el egy bordányi tanyán a madárinfluenza terjedése miatt. A folyamat során szárazjeget használnak, azzal gázosítják el a madarakat, amit a hatóságok által előírt szigorú protokoll szerint hajtanak végre. Az eljárás célja a kíméletes leölés biztosítása és a fertőzés megfékezése.
A napokban egy Bordány külterületén lévő tanyán több ezer szárnyast ölnek le szárazjég használatával madárinfluenza miatt. A fertőzés komoly gazdasági és érzelmi károkat okoz az érintett családnak. A hatóságok három kilométeres védőkörzetet és kiterjesztett megfigyelési területet jelöltek ki a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.

Forrás: pixabay.com
Szárazjég a járványkezelésben
Megtaláltuk a tanyát, ahol több ezer szárnyast ölnek le a következő napokban madárinfluenza miatt. Az asszony nem akart nyilatkozni, de szóba állt velünk és sírva beszélt a történtekről. Elmondta, hogy konténerekben szárazjég segítségével pusztítják el a madarakat. Erről a folyamatról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján részletesen lehet olvasni.
A kíméletes leölés menete
A Gyakorlati útmutató az állatok kíméletes leölésének végrehajtásához című 138 oldalas dokumentumból megtudhatjuk többek között, hogy az állatok kíméletes leölése olyan folyamat, amely közegészségügyi, állategészségügyi, állatjóléti vagy környezetvédelmi okokból történik, az illetékes hatóság felügyelete mellett. A módszerek célja, hogy az állat halála azonnali legyen, haláláig tartó eszméletvesztéssel járjon. Fontos szempont, hogy a folyamat ne okozzon elkerülhető fájdalmat, szenvedést vagy stresszt az állat számára.
Konténerben szárazjéggel ölnek
Az üres konténerek aljára az állatok behelyezése előtt három zsák szárazjeget tesznek egyenletesen elosztva. Időszakonként az állatok berakodását meg kell szakítani, a konténer fedelét le kell zárni és várni kell, hogy hasson a gáz. A megfelelő kábultságot, illetve a halál beálltát követően újabb zsák szárazjeget kell a konténerben elosztani, a konténert lezárni, majd újabb öt percet követően újabb madarakat lehet kíméletesen a konténerbe helyezni. A bordányi tanyán gazdálkodó asszony ezt úgy foglalta össze röviden a könnyeivel küszködve, hogy csúnya látvány lesz.
agrotrend.hu / delmagyar.hu
Fókuszban


A takácsatka így terjed a kerti növényekre
Főleg a leveleket szívogatják és közben a nyálukkal is mérgezik a növényt. A fogyatkozó klorofill miatt halványul, bronzosodik, majd teljesen...


Nyári ülés a csemegekukorica-feldolgozás kihívásairól és kilátásairól
2025. július 2-án került megtartásra az AETMD (European Association of Transformers of Sweetcorn) éves nyári ülése a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában...


Drámai méhpusztulás, bizonytalan a jövő a hazai méhészetekben
Nem áll meg a méhészek pechszériája. Továbbra is fenntartjuk a méhészeti gazdaságunkat, de hogyan és miből? – teszi fel a...


Fenntarthatóság mint befektetés: Az UBM Csoport ESG-módszertana üzleti modell is
Az UBM Csoport három évvel ezelőtt indította el átfogó ESG-irányú fejlesztéseit, felismerve, hogy a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok már...

Tovább nő a globális gabona- és olajosmag-kereskedelem

Az Év Agrárembere 2024 – Hegedűs László Az Év Fiatal Gazdája

Szója, ha mondom, segít a gondon

Az Év Agrárembere 2024- Lovász Gábor a Master Good Kft. gazdasági igazgatója

Lipták János – Az Év Szántóföldi gazdálkodója 2024-ben

Magyarország Legszebb Birtoka 2025 – Birtokbejárás I.-II. nap

A lekvár luxusa: megéri még otthon befőzni?

Elindult a Nagy Birtoklátogatás – Magyarország Legszebb Birtoka 2025 döntősei a zsűri előtt

Kezdődik a szarvasbogarak párzási időszaka

Fenntarthatóság mint befektetés: Az UBM Csoport ESG-módszertana üzleti modell is

Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe

Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
