Hírek
Radikális változások egy népszerű magyar üdülőhelyen – győzött az állatvédelem!
Az egyik legnagyobb turista-attrakció változik meg gyökeresen. Győzött az állatvédelem.
Korlátozzák a jövő év elejétől a lovaskocsikázást a lengyel Tátrában, a Halastóhoz (Morskie Oko) vezető legforgalmasabb hegyi út túlnyomó részén, ahol elektromos buszok közlekednek majd – jelentette a sadeczanin.info regionális dél-lengyelországi hírportál. A honlapon felidézik: a Zakopane hegyi üdülőközponthoz közeli, 1395 méteres tengerszint feletti magasságban található Halastóhoz közlekedő, turisztikai attrakciónak számító lovasfuvarokról évek óta folyik vita a kocsisok és az állatvédők között.

Forrás: pixabay.com
A varsói klímaügyi és környezetvédelmi tárca, a Tátrai Nemzeti Park és a tátrai fuvarosok társulata közötti megállapodás nyomán viszont jövő évtől a hegyvidéki (góráli) népviseletű kocsisok által vezetett lovasbricskák, illetve télen a lovasszánkók forgalmát a több mint 8 kilométeres aszfaltútnak csak az első, mintegy 2,5 kilométeres, kevésbé meredek szakaszára korlátozzák.
Így a lovak az eddigiekhez képest könnyebb lovasszekerekkel csak a Bialkai-szénégető (Palenica Bialczanska) parkolójából a Mickiewicz-vízesésekhez közlekednek, ahol a turisták elektromos buszokat vehetnek majd igénybe a út hátralévő szakaszára. A lengyel környezetvédelmi tárca összesen 20 elektromos kisbusz beszerzését finanszírozza, közülük négy már idén májusban áll forgalomba. A buszok kezelésébe az eddigi lovaskocsisokat is belevonják.
Állatvédő szervezetek továbbra is a lovasfuvarok teljeskörű megszüntetését követelik.
agrotrend.hu / Világgazdaság
Fókuszban
A magyar vadgazdálkodás a világ élvonalába tartozik
A magyar vadgazdálkodás Európa és a világ legszűkebb élvonalába tartozik, amelyre jogosan lehetünk büszkék – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium...
Új kötettel segíti az aszály elleni küzdelmet a MATE
Hazánk mezőgazdaságának egyik legnagyobb kockázati tényezője az aszály, amely egyaránt kihat a terméshozamra és a gazdálkodók életére. A Magyar Agrár-...
Most lehetőség van eldönteni melyik fotó legyen a győztes gyepes élőhelyek témában
A Grassland-HU LIFE integrált projekt keretében a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és partnerei immár ötödik éve hirdetik meg azt...
Mérgezett földből egészséges talaj: a novenyvedoszer.hu interjúja dr. Kisvarga Szilviával
A gazdálkodók és sokszor még a szakemberek is úgy kezelik a talajt, mintha az egy élettelen valami lenne, amelynek az...
Mekkora lesz a napraforgó túlkínálat?
NAK Dinnye sajtótájékoztató – Varga István
NAK Dinnye sajtótájékoztató – Göcző Mátyás interjú
Ki korán kel, annak kávé kell
Tovább nő a globális gabona- és olajosmag-kereskedelem
Már a Pannonhalmi borvidéken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége
Heti hírösszefoglaló – Vegyes képet mutat az őszi betakarítás
Tágul az ukrán export lehetősége az uniós piacokon, megszületett a Bizottság döntése
Elérhetővé váltak a kisüzemi fejlesztéseket támogató pályázatok
Már ennyi csapadék hiányzik a földekből
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
