Hírek

Ökológiai védekezés mezei pocok ellen a Pilisi Parkerdőnél

A Pilisi Parkerdő Zrt. Visegrádi Erdészete az Újszülöttek erdeje program keretében 2023 őszén 1,5 hektár nagyságú területen telepített cser elegyes kocsánytalan tölgyes erdőt Pilismarót határában. A telepítés sikeres volt, és az elvetett, közel 800 kilogramm makkból rengeteg csemete indult fejlődésnek. A területen megjelent mezei pockok azonban a tél folyamán komoly károkat okoztak a csemetékben, melyre ökológiai védekezéssel reagáltak az erdészek.

Forrás: Pilisi Parkerdő

Az erdősítést még a tavalyi ősz folyamán a szakemberek további elegyfa fajokkal, többek között házi berkenyével, madárcseresznyével és vadkörtével gazdagították. Az ültetési munkák során lettek figyelmesek arra, hogy a területen nagyszámú mezei pocok járat jelent meg. A makkból kelt csemeték vizsgálata során bizonyságot nyert, hogy a rágcsálók az erdősítésben jelentős mértékű kárt okoztak. A csemetéket a földből kihúzva szembetűnő volt, hogy az elszaporodott pockok a gyökérzet feletti gyökfőt elrágták, tönkretéve ezzel az erdészek eddigi munkájának nagy részét.

Forrás: Pilisi Parkerdő

A mezei pocok amilyen kicsi, olyan falánk és olyan szapora állat. Egy évben akár tízszer is fial, alkalmanként 8-12 utódot hoz a világra. Tömeges elszaporodásának kedveznek a klímaváltozás negatív hatásai, mint az enyhe telek és a csapadékban szegény időjárás. A túlszaporodott rágcsálók ellen hatósági engedéllyel lehetőség lenne méreggel védekezni, azonban az erdészek inkább a pockok természetes ellenségeit, a környéken szép számban jelen lévő ragadozó madarakat hívják segítségül. A helyszínen kihelyezett T-alakú ülőfákkal támogatják a környék egerészölyveit, vörös vércséit és különböző bagolyféléit a pockok elleni küzdelemben. Az ülőfákon megpihenő ragadozók közelről figyelhetik a rágcsálók mozgását, növelve ezzel táplálékszerzési esélyeiket. A pocokkár-elhárítási akcióban a szakemberek a légi vadászok mellett a szőrmés ragadozók, köztük a menyétek, görények, rókák és borzok segítségére is számítanak.

Forrás: Pilisi Parkerdő

Az erdészek az elpusztult csemetéket ősszel tervezik pótolni, bízva abban, hogy a környék ragadozói addigra elvégzik pocokirtási feladataikat.

 

agrotrend.hu / Pilisi Parkerdő Zrt.

Tovább olvasom

Támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés