Hírek

TOP-PHOS, a tápanyag-utánpótlás új korszaka (+video)

A Timac Agro Hungária Kft. nagyszabású GÁLA keretén belül mutatta be fejlesztéseit Kecskeméten. A hazai piacra idén bevezetik új fejlesztésüket, a TOP-PHOS-t mely egy új foszfor formula. A TOP-PHOS felfedezése jelentős előrelépés a műtrágyázásban, mely segíti a foszfor optimális felhasználását, javítja annak hatékonyságát a fenntartható, hatékony élelmiszer termelés érdekében. A rendezvény elején a nagy számban összegyűlt érdeklődőket Major Zoltán, a Timac Agro Hungária Kft. ügyvezetője köszöntötte.

Létrehozva:

|

 

– Nagyon fontos ez a nap számunkra – mondta Major Zoltán -, hiszen a Timac Agro Hungária életében ez az első ilyen nagymérvű találkozó, amelyen vendégül tudjuk látni számunkra nagyon fontos termelő és kereskedő partnereinket. Nem véletlen mindez, hiszen egy kiemelten fontos innováció bemutatására tartogattuk ezt az alkalmat. Ez a kiemelten fontos innováció pedig nem más, mint a TOP-PHOS termékünk, mellyel a tápanyag-utánpótlás új korszakába léphetünk.

Óriási munka, hatalmas kutatás zajlott e termék kifejlesztése mögött. A Timac Agro Hungária egy nemzetközi cégcsoport magyarországi leányvállalata, s mint ilyen, az anyacég minden fejlesztését és hátterét élvezheti. A Timac Agro Hungária kiveszi a magyar mezőgazdaság fejlődéséből a maga részét!

– Talán a legnagyobb erényünk a fejlesztés, a fejlődés iránti elkötelezettségünk – folytatta az ügyvezető. Ez ugyebár kettő dolgot jelenthet számunkra. Az egyik, hogy olyan termékeket kell fejlesztenünk évről évre, amelyek technológiai vezető szereppel bírnak, s ugye tudjuk, hogy ez azért nem olyan egyszerű feladat. Nap mint nap négyszáz kollégánk dolgozik azon, hogy ezeket az újításokat, ezeket a molekulákat, ezeket a szerves kötéseket ki tudjuk alakítani. De itt még koránt sem ér véget a fejlesztés, hiszen a rengeteg laboratóriumi vizsgálat szántóföldi kísérletekkel, s ipari gyártási kísérletekkel végződik. Ezek után tudunk csak egy új terméket a piacra vezetni. A másik dolog a fejlődéssel kapcsolatban, az emberi erőforrások fejlesztése. Nagyon remélem, hogy a következő időszakban arról is beszámolhatok önöknek, hogy magyar fejlesztésű termékkel tudjuk a hazai gazdák munkáját segíteni. Mindenképpen célunk, hogy olyan programokat hozzunk létre, melyekkel a műtrágyázási, a tápanyag gazdálkodási rossz beidegződéseket kicsit próbáljuk feltörni, megváltoztatni. Azt gondoljuk ugyanis, hogy lehet optimizálni a tápanyag gazdálkodást is. Nem másért hoztuk létre a nyílt szervizszolgáltatásunkat, hanem azért, hogy egyre több termelővel, egyre több gazdálkodóval tudjunk beszélni ezekről a problémákról, egyre többüknek tudjuk megmutatni, hogy lehet másképp is gazdálkodni a talajjal, s a benne rejlő tápanyaggal. S, azért, hogy megmutassuk: az olyan új, innovatív termékkel, mint a TOP-PHOS például, lehet eredményeket elérni, olyan eredményeket, melyek profitábilisak. A nyílt szerviz programunk sikeres, hiszen alig egy hónap alatt közel kétszáz partnerünk, mintegy harmincezer hektáron próbálta ki ezt a szolgáltatást. A következő időkben szeretnénk közelebb kerülni e program által a vegetációban felhasznált nitrogén műtrágya adagoknak a meghatározásához, s ezzel segíteni a gazdálkodókat. Nem célunk az elvtelen termékértékesítés! Csakis a fentebb említett elvek mentén értékesítünk, technológiákat szeretnénk ajánlani a gazdák számára. Mégpedig azért, hogy a termésszinteket feljebb toljuk és fokozzuk a termésstabilitást. Ezt mind úgy szeretnénk megtenni, hogy olyan termékekkel fűszerezzük ezeket a technológiai javaslatokat, mint a TOP-PHOS, mely új korszakot nyit a tápanyag-utánpótlásban.  

Hamvas Atanáz

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook