Hírek

Jön a fordított agráráfa júliustól

A parlament hétfő este 340 igen szavazattal 4 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a kormány javaslatát, a fordított adózás mezőgazdasági szektorra kiterjesztéséről szóló törvényt.

Létrehozva:

|

A javaslatról nem volt érdemi vita − a kérdésben egyetértés uralkodott, amelyre az is utal, hogy a kormány javaslatához egyetlen módosító indítvány sem érkezett. Így ezen intézkedéssel a parlament elkezdte a Széll Kálmán 2.0 becikkelyezését. A fordított adózás − ami azt jelenti, hogy az eladó az adókötelesen értékesített termék után nem számít fel áfát, vagyis nettó áron értékesít, az áfa megfizetésére pedig a vevő lesz kötelezett − olyan mechanizmus, ami a szakértők szerint eredményesen hozzájárulhat a mezőgazdaság meghatározott területein jellemző áfacsalási módszerek visszaszorításához. A fordított adózást a gabona-, olajosmag- és fehérjenövény-szektorban vezetnék be.

A kormány szerint a mezőgazdaságban előforduló csalások mára olyan nagyságot értek el, ami már zavarja az ágazat normális működését, azaz rontja a gazdálkodók versenyképességét és rombolja az adómorált. Szakértői becslések szerint Magyarországon a gabonaágazatban a feketegazdaság aránya 30 százalék körüli, és az államot több tíz milliárd forint kár éri a be nem fizetett áfa miatt. A változtatások július 1-jén lépnek hatályba és kétéves átmeneti időszakra maradnak hatályban.

Forrás: Napi Gazdaság

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook