Hírek

Nemzetközi Rendőr Lovasversennyel indul a Nemzeti Vágta Szilvásváradon

Nemzetközi Rendőr Lovasversennyel indul pénteken a 17. Nemzeti Vágta a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban, szombaton az előfutamokat, a zárónapon pedig a lovasverseny döntőit láthatja a közönség – mondta Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.

A helyszínnel kapcsolatban a versenyigazgató kifejtette, hogy az eső ellenére megfelelő a talaj a versenyzéshez és a 240 ló elhelyezésére.

Forrás: magyarhirlap.hu

Kiemelte, hogy egyre több fiatal szeretne indulni a Nemzeti Vágtán, így idén először az ifjúsági mezőnyben már két korosztályban indulhatnak a versenyzők: a 10-13 évesek a Huszárgyerek Vágtán indulnak pónikkal, a 14-17 évesek ugyancsak pónikkal a Kishuszár Vágtán versenyeznek. Előbbin 16, utóbbin 24 fiatal indul.

Szotyori Nagy Kristóf elmondta, hogy a Nemzeti Vágtán 60 magyarországi és külhoni település felnőtt lovasa versenyez. A távot az előző évekhez képest egy körrel lerövidítették a középdöntőben és a döntőben.

Mint mondta, változás az előző évekhez képest, hogy a nemzetközi futamon a Nemzetközi Lovas Díszegységek versenyzői állnak a rajthoz.

Szotyori Nagy Kristóf felidézte, hogy kilenc magyarországi és négy határon túli elővágtából kvalifikálódtak a települések lovasai a Nemzeti Vágta versenyeire. A határon túliak közül Székelyföldről, Erdélyből, a Vajdaságból, Muravidékről és a Felvidékről is szép számmal vesznek részt a megmérettetésen – tette hozzá.

Az eseménnyel kapcsolatban a versenyigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a programsorozatban lesz pusztaötös- és csikósbemutató, fogatvágta, a 13 aradi vértanú emléke előtti tisztelgésként pedig 1848-49-es csatajelenetet is láthat a közönség. Emellett a győri Ördöglovasok bemutatója, méneshajtás, kocsitolóverseny, gyerekprogramok és díjugrató-bemutató is várja az érdeklődőket.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés