Hírek

Nemzeti gyarapodás a hagyományok mentén

A Bőköz Fesztivál céljai tökéletesen illeszkednek az agrártárca azon törekvéseihez, amelyek a helyi értékek megőrzésére és gyarapítására irányulnak – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken Szaporcán, a rendezvény megnyitóján az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint.

A tárcavezető közölte, a fesztivál minden évben egyre több látogatót vonz, akik elmélyíthetik ismereteiket a tájegység, az Ormánság egyedi kulturális értékeiről. A rendezvény kiemelt célja ugyanis, hogy a hungarikum mozgalom részeként támogassa a helyi kultúrát és identitást a globalizmus által ránk erőltetett, egyformára szabott kínálattal szemben – fejtette ki a miniszter.

Forrás: pixabay.com

A fesztivál lehetőséget nyújt arra is, hogy a látogatók közelebb kerüljenek egymáshoz, és erősítsék nemzetünk szövetét. A nemzeti értékeink feltárása, megismertetése és megőrzése együtt erősíti Magyarország ellenállóképességét, valamint önbecsülését. Ez az értékőrzés pedig nemzetpolitikai jelentőséggel is bír. Fennmaradásunk a közösségeinken múlik, a munka a helyi értékek őrzésénél kezdődik – fogalmazott Nagy István.

A miniszter hozzátette, a rendezvénysorozat egyúttal kitörési lehetőséget kínál a falvaknak is, hozzájárulva a helyi gazdaság fejlődéséhez. A kormányzat célja ugyanis az, hogy a magyar falurendszert a 21. században megerősítse, városi szintű szolgáltatásokat biztosítva a vidék számára, miközben megőrzi annak történelmi örökségét.

“Csak így tudunk hosszútávon sikeresek lenni. Nincs ugyanis magyar jövő tisztes megélhetést, minőségi életteret és szolgáltatásokat nyújtó, valamint a gyermekeink számára biztonságot adó magyar vidék nélkül. A vidék megerősítése pedig egész Magyarország megerősítését jelenti.”

– fejtette ki.

A magyar falurendszer különleges értéke a magyar történelemnek. Nem az elmaradottság szimbóluma, hanem a jövőnk, kultúránk, hagyományaik és identitásunk megőrzésének záloga – hangsúlyozta a tárcavezető az AM közleménye szerint.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés