Hírek

Még húsvét előtt megugorhat a tojás ára

A madárinfluenza miatt emelkedett a tojás ára, mert a kieső készlet magával hozta az árak kilövését. Pedig atojás volt az egyetlen olyan élelmiszerünk, amelynek tavaly csökkent az ára. Ennek elsősorban a fogyasztók örültek, mert még többet vásároltak belőle, viszont a termelők hosszabb ideig ezekkel az alacsony árakkal nem tudják a termelést folytatni. A madárinfluenza pedig folyamatosan jelen lesz az életükben.

Bár az év végén elkezdett emelkedni az ára, de még mindig nem drágult azok után, ahogy az árstopot eltörölték. Ahogy visszaemlékszünk: az árstop kivezetését követően a legtöbb élelmiszer ára látványosan megdrágult, míg a tojásnál az ellenkezője történt, vagyis lejjebb ment az ára. Ám a mostani áremelkedés a korábbi gyakorlat szerint húsvétig valószínűleg kitart. A madárinfluenza miatt vannak olyan telepek, amelyeken az állományt meg kellett semmisíteni – főleg Bács-Kiskunban és Békésben –, vagy nem történhet onnan sem kiszállítás, sem pedig új szárnyasok telepítése, ezért ezeknek a jövője bizonytalan.

Sokan nem várják meg a végeredményt, hanem inkább fontolgatják a végleges felszámolást, hiszen a madárinfluenzával ezek után is együtt kell élni. Az állomány kivágása után a nyár elején kezdődhet meg az újratelepítés, és amikor ősszel kezdődik a madárvonulás, akkor újra nagy az esélye a telepek megfertőződésének. A tenyésztők jól tudják, hogy ezeket az állományokat nem lehet ennyi idő alatt újra telepíteni a zárt tartás, illetve a nevelés hiánya miatt.

Húsvét után pedig ismét a kereslet és a kínálat határozza meg a tojáspiacot. Addig azonban nem szorulunk importra egészen októberig, viszont a következő húsvétig igen. Hamarosan nagy lesz a kereslet az S és az M méretű tojások iránt, de amikor alacsonyabbak voltak az árak, akkor nagyon vitték az XL-es tojásokat is. A tapasztalat azt mutatja, hogy továbbra is lehet a termelőknek támaszkodni arra a vásárlói rétegre, amelyik megvásárolja ezen felül a biotojást, illetve a prémium termékeket.

Magyarországon az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent mind a tojástermelés, mind a tojásfogyasztás mennyisége és az utóbbi is csak az elmúlt években kezdett ismét növekedni. A tojástermelésünk 1990 óta csaknem a felére csökkent. Jelenleg évente mintegy 2,2-2,3 milliárd darab tojást fogyasztunk el, ami egy főre vetítve kb. 240 darab tojást jelent, ezzel az európai átlagot egy kicsivel meghaladjuk.

 

Agrotrend.hu/ novenyvedoszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés