Hírek

Már megtekinthető a hazai EDIH-ek céljait és tapasztalatait bemutató kisfilm

2024-ben is megrendezésre került Budapesten a II. összEDIH műhelymunka az öt Magyarországon aktív EDIH képviselői, az Agrár, a DigitalTech, a Data, az MI és a HPC EDIH szakembereinek részvételével.

Forrás: pixabay.com

Az EDIH-ek kiemelkedő szerepet játszanak a digitalizációs transzformáció folyamatában. Ezek az egyablakos ügyintézési pontok olyan szolgáltatásokat nyújtanak, melyek segítik a vállalkozásokat és a közszféra szervezeteket a digitális kihívások kezelésében, valamint a versenyképességük növelésében.

A műhelymunka során megvitatásra került, hogy milyen lehetséges kapcsolódási pontok vannak az egyes EDIH-ek között, hogy lehetne szorosabb együttműködéssel még hatékonyabban biztosítani a projektcélok megvalósítását. Továbbá az is, hogy a projekt első felének tapasztalatai alapján milyen stratégiai újragondolások szükségesek, mely kihívások igényelnek további tervezést és még több erőfeszítést.

Az esemény lehetőséget nyújtott arra is, hogy elkészüljön egy, a hazai EDIH-ek programját, céljait és eddigi tapasztalatait bemutató videó, mely ide kattintva érhető el.

 

agrotrend.hu / NAK / Pók Zóra

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés