Hírek

Kárókatona-riasztás és -gyérítés

Halpusztító kárókatona-csapatok érkeztek.

A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége (HECSMSZ) hivatásos halőri csapata a következő hónapokban – egyeztetve a vadászatra jogosultakkal – a nagy kárókatona riasztását és gyérítését fogja végezni vízterületein – írja a Sokszínű Vidék.

Forrás: pixabay.com

A nagyobb létszámú kárókatona-csapatok jellemzően november végén, december elején érkeznek hazánk területére, ám idén megjelenésük pár héttel korábban történt, ezért e halvédelmi tevékenység megkezdése szükségessé vált. Idén is kiemelt támogatással kezdik meg a munkálatokat a Tiszán, a Maroson, a Hármas-Körösön, az Akolszögi-, az Atkai-, a Mártélyi-, a Gyálai-holtágakon és Maty-éri víztározón.

Az Európa északi területeiről érkező halfagyasztó madarak tömeges jelenléte évről évre nő, útjuk során a Kárpát-medence – az enyhe telek miatt – igazi svédasztal. A hazai halállomány védelme érdekében kell a nagy egyedszámú kormoráncsapatok tartós jelenlétének kialakulását megakadályozni.

Azt is közölték, a természetvédelmi területeken történő gyérítéshez szükséges engedély birtokában – az érintett vadásztársaságok bevonásával – az engedélyben foglaltak szerint sörétes lőfegyvert használnak majd.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés