Hírek

Jermy Tibor, a magyar agrozoológia és rovarkutatás kiemelkedő alakja

Jermy Tibor (Lőcse, 1917. január 31. – Budapest, 2014. szeptember 23.) agrozoológus, entomológus, ökológus, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa (1952), a biológiai tudományok doktora (1973), a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1976), majd rendes (1985) tagja. A magyarországi agrozoológia, vagyis a mezőgazdasági-növényvédelmi állattan legnagyobb hatású képviselője volt a 20. század második felében. A magyarországi kísérleti rovarökológiai és -etológiai kutatások elindítójaként vezető szerepet játszott a rovarkártevők elleni biológiai növényvédelem tudományos alapjainak megteremtésében.

Forrás: pixabay.com

A budapesti Toldy Ferenc Főreáliskola elvégzése (1928–1935) után a fővárosi Pázmány Péter Tudományegyetemre iratkozott be. 1940-ben fejezte be felsőfokú tanulmányait, s a Szőlő- és Borgazdasági Központi Kísérleti Állomáson helyezkedett el borvegyészként. Természetrajz–kémia szakos tanári oklevelét végül 1942-ben szerezte meg. Még ugyanabban az évben katonai szolgálatra hívták be és tüzérként harcolt a második világháborúban. 1945 márciusában szovjet hadifogságba esett, és csak 1947 júliusában tért haza. Folytatta borvegyészi munkáját, majd 1949-ben tudományos munkatársi állást ajánlottak számára az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének állattani osztályán. Itt dolgozott egészen 1978. évi nyugdíjazásáig, 1960–1969 között az intézmény tudományos főmunkatársaként, 1969–1978 között pedig mint annak igazgatója irányította a kutatómunkát. 1978–1979-ben az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának meghívott kutatójaként tevékenykedett.

agrotrend.hu / Wikipedia

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés