Hírek

Ismét a lisztharmatnak áll a zászló

Két hete még a nedves, hűvös és változékony időjárást kedvelő gombákra kellett felhívnom a figyelmüket. Azóta változott a helyzet! A szárazabb és melegebb napok máskárosítóknak kedveznek. – hívja fel a figyelmet Zsigó György növényorvos legújabb növényvédelmi előrejelzésében.

platánok levélhullása lelassult és már inkább a szárazság miatt ritkul a fák lombja. Mintha már kevesebb lepergett levélen látnám a gnomóniára jellemző tüneteket a levélerek mentén és a levélnyeleken.

Viszont megjelent a lisztharmat és a platán csipkéspoloskalárvái is kikeltek, intenzíven szívogatnak. Tehát a soronkövetkező permetezéssel már főleg ezeket a károsítókat kell megcélozni. Amennyiben hirtelen fordulna az időjárás, akkor újra kell tervezni a teendőket, pl. változtatni kell a gombaölő szerek összetételén.

Most a lisztharmat áll nyerésre, de a gnomónia sem tűnt el, 06.12-i fotó
Fotót készítette: Zsigó György növényorvos

vadgesztenye levélbarnulását okozó Guignardia aesculigombának sem tetszik az időjárás változása. Úgy tűnik, hogy most az aknázómolyok mellett a lisztharmat jelenti a legnagyobb kihívást, ahogyan ezt már korábban is megszoktuk. Amennyiben hirtelen fordulna az időjárás, akkor a vadgesztenyénél is újra kell tervezni a teendőket, pl. változtatni kell a gombaölő szerek összetételén vagy atkaölővel is ki kell egészíteni a permetlevet.

 A tölgyeknek „saját” lisztharmatjuk és „saját” csipkéspoloskájuk van. A védekezés elve, sőt még az alkalmazandó növényvédő szerek is megegyeznek a platánoknál leírtakkal (lemosás és nyári permetezések).

A fagyaltripszek is beindultak

„Fakul, barnul a fagyal levele!” -hívtak ki 06.11-én egy sövényhez. A helyszínen atkára, tripszre, de még napégésre is gondoltam a tünetek alapján. A mikroszkóp alatt, a nyüzsgő tripszlárvák bizonyították, hogy a fagyaltripszek is beindultak. Egész nyáron gondunk lehet velük, teljes lombhullást is okozhatnak.

Fakul, barnul a fagyal levele
Fotót készítette: Zsigó György növényorvos

 

Agrotrend.hu/ Novenyvedoszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés