Hírek

Erdélyben is megjelent a madárinfluenza

A H5N8-as típusú madárinfluenza-vírus jelentélét mutatták ki egy Maros megyében, Nyárádtőn (Ungheni) működő baromfifarmon, ezért elrendelték a teljes állomány (180 ezer szárnyas) elpusztítását – közölte pénteken a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA).

A farmon szigorúan korlátozták a szárnyasok, a személyzet és a tápanyagot szállító teherautók mozgását és megkezdték a fertőző gócban található szárnyasok kényszervágását – írta meg a Store Insider. A tetemeket elégetik, mindent, amivel érintkezésbe kerültek, megsemmisítenek, majd a farm teljes területét, járműveit és gépeit fertőtlenítik.

Az ANSVSA Maros megyei kirendeltsége három kilométeres sugarú körben védőkörzetet rendelt el, ezen belül valamennyi baromfifarmot állatorvosok vizsgálnak meg. Betiltották a szárnyasok és tojások mozgatását, illetve a szabad levegőn történő tenyésztésüket, valamint elrendelték a kacsák és libák elkülönítését a többi háziszárnyastól.

Az érintett farm tíz kilométeres körzetében – amelybe a megyeszékhely Marosvásárhely is beletartozik – megfigyelési zónát alakítottak ki.

Fotó: 123rf.com

A román közlekedésrendészet megerősíti az ellenőrzést az országhatár közelében azokon az útvonalakon, amelyeken az élő állatok, a tojás, valamint a szárnyashús szállítását bonyolítják le Románia, illetve Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Bulgária és más – a madárinfluenza által érintett – európai uniós országok között.

agrotrend.hu / Store Insider

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés