Hírek

Elismeréssel tartozunk a magyar agráriumban dolgozókért

A magyar szabadság, a nemzeti szuverenitás minden időben közös ügyünk – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja, október 23-a alkalmából rendezett ünnepségen, szerdán, Budapesten.

A miniszterhelyettes a nemzeti ünnep kapcsán arról beszélt, hogy 1956. október 23-a hősei egy gazdag, erős, független Magyarországért harcoltak. Egy nemzetért Európa szívében, amelyet szabad és büszke emberek építenek maguknak. Ahol a munkát megbecsülés övezi, ahol a tulajdont védik, ahol békében és szabadon lehet gyermekeket nevelni. Egy olyan nemzetért, ahol értékként tekintenek a hitre, a kultúrára és a hagyományokra. Ahol a családok erős, összetartó közösségeket építenek. Hozzátette, a mi felelősségünk, hogy áldozatukra emlékezzünk és ne feledjük, amit értünk tettek.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Farkas Sándor ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, most nekünk kell megteremteni annak lehetőségét, hogy az utánunk jövők továbbra is szabad és biztonságos, a maga erejéből tisztes megélhetést nyújtó Magyarországra születhessenek. Ezzel nemcsak gyermekeinknek, unokáinknak, de az előttünk járó nemzedéknek is tartozunk. Mi, magyarok nem szeretjük, ha azt akarják, hogy a függetlenségünkről, a szuverenitásunkról mondjunk le. Magyarország szabadságért vívott harca nem ért véget, újra és újra meg kell védenünk saját szabadságunkat. Magyarország mindig kész volt megvívni ezt a harcot – húzta alá a miniszterhelyettes.

Akik a szakterületükön kiemelkedőt alkotnak, hivatásukkal, életútjukkal, követendő példát állítanak az előttünk álló generációknak – tette hozzá Farkas Sándor. Személyes teljesítményükkel a magyar nemzetet gazdagítják és 1956 hőseinek álmát váltják valóra. Tudásukkal és odaadásukkal erős, független Magyarországot építenek. A miniszterhelyettes hangsúlyozta, elismeréssel tartozunk az agráriumban, és az agráriumért dolgozóknak is, akik tevékenységükkel magasabb célokat kitűzve kitűnő érdemeket szereztek a közösségüknek.

„Köszöntsük most azokat, akik eredményeikkel, teljesítményükkel a magyarságot szolgálják!” – zárta gondolatait a miniszterhelyettes.

Az elismerésben részesültek névsora itt, az eseményen készült képek pedig itt érhetők el.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés