Hírek

Együttműködési megállapodással erősítik az ürge- és vadmacskavédelmi munkát

Szorosabbra fűzi szakmai kapcsolatait a Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft. és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.: a most aláírt együttműködési megállapodásukban kiemelt figyelmet fordítanak a fajvédelmi feladatokra, a természeti nevelésre és a társadalmi szemléletformálásra.

Forrás: Budakeszi Vadaspark

A megállapodással a két szervezet elsődleges célja, hogy elősegítsék Magyarország természeti értékeinek megőrzését, a környezeti és természeti nevelés, valamint a társadalmi szemléletformálás elősegítésére irányuló, közös stratégiai céljaik megvalósulását. Az együttműködésben végzett tevékenység magában foglalja a közös szakpolitikai célok meghatározását, együttes fellépést e célok elérése érdekében, valamint a társadalom és azon belül az egyes specifikus érdekcsoportok ismereteinek bővítését, tájékoztatását. A közös tevékenységek során kiemelt szerepet kap az év emlőse kezdeményezéshez kapcsolódó feladatok magas szintű megvalósítása, amely az idei évben a vadmacska és a hozzá kötődő természetvédelmi, tudományos tevékenység népszerűsítése. A szakterületet érintő kutatási tevékenységek során egymás támogatása, közös pályázat benyújtása, őshonos fajok, mint természeti értékek megőrzéséhez kötődő kutatási és gyakorlati tevékenységek összehangolása, közös kiadványok összeállítása, a természetvédelemhez és a biológiai sokféleség megőrzéséhez kapcsolódó rendezvények szervezése, szemléletformálási és oktatási tevékenységhez kapcsolódó ifjúsági pályázatok lebonyolítása mind az együttműködés részét képezi.

agrotrend.hu / Budakeszi Vadaspark

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés