Hírek

Az ENSZ riadót fúj: a talajpusztulás felelős az óriási veszteségekért

Az ENSZ a 2015. évet „A talaj nemzetközi évének” nyilvánította, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy az intenzív mezőgazdaság és a túlzott elvárosiasodás egyre több ökológiailag értékes területet tesz tönkre. A kár hatalmas.

Létrehozva:

|

Egy nemrég nyilvánosságra hozott ENSZ jelentés szerint a veszteség világszerte 6,3 – 10,6 billió dollárt tesz ki évente. Az elvesztett értékek lehetnek terméshozamok, de pl. tiszta víz is. Az éves veszteség a tanulmány szerint a világ GDP-jének 10 – 17 százaléka. 

„A fenntartható mezőgazdaság az egyetlen megoldás”, mondja a tanulmány egyik résztvevője, Mark Schauer a Nemzetközi Együttműködés Egyesületétől. „A talajok minősége romlik, és a körülöttük lévő ökoszisztéma szintén pusztul a túlzott trágyázás vagy gyepesítés miatt. Saját magunk húzzuk ki a lábunk alól a talajt.”

Problémát jelent az is, hogy a nagyvárosok gyakran különösen termékeny talajon fekszenek, mert sok évvel ezelőtt az első lakók pontosan ezért telepedtek itt le. Most, hogy a nagyvárosok terjeszkednek, termékeny, ökológiailag értékes területeket nyelnek el, ugyanakkor az adatok szerint az orzságban akkora mennyiségű mezőgazdasági és fogyasztási javakat importálnak, melyek megtermelése a németországi területek kétszeresét is meghaladják. Németországban minden nap több mint 100 futballpálya nagyságú területet építenek be, ahogy ez az úgynevezett talajatlaszból látható. Az atlaszt év elején mutatta be többek között a Heinrich-Böll alapítvány és a IASS Az Alkalmazott Fenntarthatósági Tudományok Intézete Berlinben. 

A talajpusztulás azonban nemcsak egy-egy ország gazdaságát érinti, hanem a globális folyamatokat is befolyásolja: az ésszerűtlen talajhasználat miatt további tömegek hagyják majd el hazájukat és indulnak el Európába. A tudósok adatai szerint a területek elértéktelenedése a következő 10 évben 50 millió újabb menekülthöz vezethet. 

A tanulmány azzal is foglalkozik, hogy mit lehet tenni ezek ellen a változások ellen. Ez országonként különböző stratégiákat jelenthet a mindenkori helyi és ökológiai adottságoktól függően.

proplanta.de
 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook