Hírek

Nem lesz változás sem a NVS-ben, sem a Darányi Ignác Tervben

Nem lesz semmilyen változás sem a Nemzeti Vidékstratégiában (NVS), sem a Darányi Ignác Tervben, ugyanis a tárca irányvonala a kormányprogram mentén halad – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egy szerda esti televíziós műsorban.

Létrehozva:

|


Az m1 Az este című műsorában a miniszter elmondta azt is: "Ángyán József képviselő  korábban indoklás nélkül mondott le megbízatásáról." Fazekas Sándor jelezte, hogy nem hisz az összeesküvés-elméletekben. 

    
A szaktárca vezetője hangsúlyozta: a Vidékfejlesztési Minisztérium elkötelezett a családi gazdaságok támogatása mellett. "Azt a feladatot, amit elvállaltunk, végrehajtjuk. A feladatunk a mezőgazdaság talpra állítása, az hogy az emberek találjanak megélhetést a magyar vidéken, ott olyan életszínvonal és életminőség legyen, amit joggal várnak el, és amely más országokban is megilleti a vidéken élő embereket" – tette hozzá. 


    
Emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Vidékstratégiát a kormány első olvasatban megtárgyalta. A tárca reményei szerint az NVS végleges elfogadása is megtörténik változatlan formában. Ezzel a miniszter szerint tartoznak mindazoknak, akik a szóban forgó ügyben véleményt nyilvánítottak.


    
Fazekas Sándor arról is beszélt, hogy minél több kis- és közepes vállalkozás legyen a piacon, amely prémium termékek előállítására képes. Megemlítette: a családi gazdaságok támogatása jegyében a szaktárca közvetlenül megnyitotta a magyar piacot az említett magyar termelők előtt, hogy közvetlenül tudjanak élelmiszereket előállítani. Ezek a termelők ugyanis a miniszter véleménye szerint egy idő után növekedhetnek, és árujuk exportképessé is válhatna.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook