Hírek

Fazekas Sándor helyesli, a szakemberek véleménye vegyes arról, hogy az FM Debrecenbe költözzön

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint helyes az az elképzelés, hogy az általa vezetett minisztérium Debrecenbe költözzön – közölte az FM sajtóirodája. Mindeközben vegyes, támogató és elutasító véleményeket fogalmaztak meg az MTI által megkérdezett agrárszakemberek a Földművelésügyi Minisztérium tervezett költöztetéséről.

Létrehozva:

|

Melyik út megyen itt Debrecenbe???

A közlemény szerint a miniszter jó döntésnek tartja azt, hogy a termeléshez közelebb kerüljön az igazgatás. A miniszter és a tárca arra a miniszterelnöki kezdeményezésre reagált, amely szerint Orbán Viktor felvetette, hogy a honvédelmi és a földművelésügyi tárca vezetése vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy 2016. március 15-ig milyen feltételek mellett lehetne a központi államigazgatás két szakterületének országos irányítását Székesfehérvárra, illetve Debrecenbe áthelyezni. Az FM tájékoztatása szerint a miniszter közölte: "Az előkészítési munkákat megkezdjük és természetesen egyeztetéseket folytatunk Debrecen város vezetésével a konkrét feladatokról."  Ifjabb Hubai Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke személyes véleményként jó elképzelésnek nevezte az FM és a vidékfejlesztési államtitkárság Debrecenbe, illetve Kecskemétre való költöztetését. Hozzátette azonban, hogy a szakmapolitikai célok megvalósíthatóságát a minisztérium, illetve az államtitkárság székhelyének áthelyezésekor messzemenően figyelembe kell venni. Az alelnök jelezte: szerdán a NAK országos elnökségi ülésén várhatóan szóba kerül majd a téma. Így most még nincs az ügyről hivatalos kamarai álláspont. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) főtitkára szerint a közigazgatás diverzifikációjának ötletét a szövetség alapvetően nem utasítja el. Horváth Gábor kifejtette: alaposan meg kell vizsgálni a lehetséges hatásokat. Aláhúzta, ha az elképzelés megvalósul, ahhoz a MOSZ-nak is alkalmazkodnia kell, mivel a személyes kapcsolatokat nem pótolja az elektronika, az internet. Voltak olyan névtelenséget kérő agrárszakemberek is, akik elutasító véleményt fogalmaztak meg. Közölték, a szakminisztérium költöztetése első látásra nem feltétlenül tűnik jó ötletnek. Távol esik az ország többi részétől – például a Dunántúlról még autópályán is 4-6 óra az út -, ami várhatóan megnehezíti a szakmai munkát a központi irányítás és az agrárszakmai szervezetek között. Elmondták: ha most a fővárosban van dolga valakinek, úgy nemcsak egy, hanem több ügyet is el tud intézni. Ez utóbbi Debrecenben lehetetlen lesz.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook