Hírek
A vízhiány és a szárazság a városiasodás következménye
Számos egymással összefüggő tényező vezet a városi területek súlyos vízhiányához, annak hogy ezeket hagyományosan kevésbé érzékenynek tartják a természeti erőforrások hiányára. A városok területi növekedése gyakran gyorsabban zajlik, mint ahogy a vízhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése megvalósul, melyet tovább tetéz a magasabb népsűrűség, ami nem csupán a lakossági vízfogyasztást emeli meg, hanem a településhez kötődő ipari és szolgáltatási szféra vízigényét is.
A település fejlődésével járó növekvő igények kiszolgálása mellett figyelembe kell venni az éghajlatváltozással összefüggésben megváltozó csapadék mintázatokat is, melyek jelentősen mértékben csökkenthetik a rendelkezésre álló és felhasználható vízmennyiséget. A csapadék hiánnyal együtt fellépő magasabb hőmérséklet a párolgást gyorsítja, mely a felszíni vízkészletek további apadását eredményezi. A felszíni és felszín alatti vizeket vizsgálva a szennyezést és annak mértékét is figyelembe kell venni, hiszen ez a regionális vízkészleteket is terheli. A rendelkezésre álló víz mennyiségét tovább csökkentheti a településekhez kötődő infrastruktúra hálózat vízpótló zónákat érintő fejlesztése, mely gátolhatja és megakadályozhatja a víz talajba szivárgását. A városi szárazság okainak mélyebb feltárása mellett szükség van a gyakorlatban alkalmazható innovatív stratégiák bevezetésére például, mint a különböző vízmegtartási módok, szennyezőanyagok kiszűrése, szárazságtűrő tájépítészeti megoldások alkalmazása.
A növekvő vízproblémákra válaszul a világ városai úttörő szerepet játszanak az innovatív vízgazdálkodási stratégiák kidolgozásában. Az egyik leghatékonyabb technika a víz újrahasznosítása, amelynek során a szennyvizet tisztítják, majd öntözésre, ipari tevékenységek során, sőt akár ivóvízként is felhasználják. A víztisztításra példaként hozható Szingapúr és az 1970-es években útjára indult, később NEWater néven ismertté vált kezdeményezés, mely egy három szakaszos (ultraszűrés, fordított ozmózis, UV fertőtlenítés) tisztítás során kezeli a szennyvizet és a folyamatnak a végeredménye újrahasznosított víz. Ez a víz segít enyhíteni a száraz időjárás okozta vízellátási problémákat a régióban egy fenntarthatóbb vízgazdálkodási gyakorlattal. A tengerpartok melletti városokban az édesvízkészletek pótlására a tengervíz sótalanítását is alkalmazható, azonban ez egy nagy energiaigényű folyamat.
A technika alapú megoldások mellett felértékelődött a zöld infrastruktúra projektek jelentősége és ezek minél szélesebb körű alkalmazása, ilyenek a zöldtetők, zöld homlokzatok, esőkertek különböző ültetési rendszerek, de a vízáteresztő burkolatokat is ide sorolhatjuk, melyek segítenek a csapadékvíz gyűjtésében, megtartásában és a csapadékvíz lefolyási sebességének csökkentésében. Az ilyen megoldások alkalmazása és beépítése egy új irányzatot, a „vízérzékeny városi tervezést” is életre hívta, amely a vízgazdálkodást integrálja a város tervezésének alapjaiba. Egyes városok ösztönzik a szárazságtűrő növényzet használatát, csökkentve ezzel a kültéri öntözés szükségességét. Az intelligens vízfogyasztás-mérő technológiák lehetővé teszik a fogyasztás jobb nyomon követését és a szivárgások gyorsabb észlelését.
A közoktatási kampányok a háztartások szintjén hangsúlyozzák a víztakarékosságot és a felelősségteljes vízhasználatot. Ezek a megoldások együttesen rávilágítanak arra, hogy a városok kreatív és hatékony módon tudnak alkalmazkodni a fellépő vízhiányhoz előrelátó tervezés mellett. A vízmegtartást és a lakossági összefogásuk egyik közös pontjaként foghatóak fel a városon belül a zöldfelületek, melyek számos funkciót látnak és hiányuk, szárazság esetén romlásuk mindenki számára feltűnik. A zöldfelületek növelése segíti a vízmegtartást, az olyan speciális megoldások, mint az esőkertek célirányosan a vízmegtartást és az elsődleges filtrációs zónát jelenthetik a városban. Az esőkerteknek számos válfaja létezik, melyek között a konténeres, esővíz elvezető csatorna alá telepített mikrokerttől, az egy fát tartalmazó nagyobb ágyásig a lassan már hagyományosnak tekinthető talajba süllyesztett ágyásokig, melyek a burkolt felületekről gyűjtik össze a csapadékot.
Ezzel ellentétes, de gyakorlatban alkalmazható víztakarékos megoldás az őshonos, szárazságtűrő növények telepítése és az ún. szárazkertek létesítése is, melyek kis mennyiségű vizet igényelnek. Ezek mellett a szárazságtűrő növények kertészeti változatai is sikerrel telepíthetők. Hazai viszonylatban közterületi ágyásokban alkalmazott szárazságot toleráló évelői például a zsályafélék (Salvia spp.), varjúhájak (Sedum spp.), cickafark és fajtái (Achillea millefolium) is például. A növények jelenlétével egyidejű probléma a gondozásukhoz köthető öntözés is biztosítása is, melyek közül a csepegtető rendszerek víztakarékosnak tekinthetők.
Ezek kiegészíthetők talajnedvesség-érzékelővel, mely lehetővé teszi, hogy akkor történjen az öntözés amikor valóban szükség van rá. Ennek hatékonysága tovább fokozható a széles körben ismert talajtakarással és a talaj szerkezetének javításával.
Összegezve elmondható, hogy megbízható vízellátás nélkül a városok nem működhetnek, és jövőbeli fennmaradásuk súlyos veszélybe kerül. A városi szárazság problémájának megoldása nem csupán technikai megoldásokat igényel, hanem egy olyan kulturális szemléletváltást is, amely a vizet közös, véges erőforrásként értékeli. A fenntartható vízgazdálkodást nagyobb mértékben kell beépíteni a városi tervezés minden aspektusába, az építési szabályoktól a közlekedési rendszerekig egyaránt.
Az ezeket az elveket alkalmazó városok sikerei bizonyítják, hogy az innováció és az alkalmazkodás lehetséges, ugyanakkor mások kudarcai figyelmeztető példaként szolgálhatnak a várható veszélyekről. A fenntartható város az, ahol a víz nem csak fizikálisan van jelen, hanem keresztül áramlik, hanem gondolatok és tettek szintjén is áramlik egy előremutató jövőkép irányába. Ez a szemléletmód elősegíti vízbiztonságot, az éghajlati rezilienciát és a gazdasági stabilitás szélesebb körű céljainak elérését is, hiszen végül is a mai vízgazdálkodásunk fogja meghatározni városaink holnapi élhetőségét.
Agrotrend.hu/ Novenyvedoszer.hu