Hírek

A Szegedi Vadaspark bemutatja Poldit, a párduckölyköt!

Az elmúlt időszakban több állatkölyök születéséről számolt be a Szegedi Vadaspark, a törpevízilótól az alpakacsikóig sok-sok aprósággal találkozhatnak a látogatóik. Egy állat érkezését nem hozták azonban nyilvánosságra, és ennek megvolt az oka: az április 5-én született észak-kínai leopárd kölyköt ugyanis az állatkert dolgozói nevelték fel, és sokáig kérdéses volt, hogy életben tudják-e tartani.

Anyjának először született kicsinye, és sajnos nem ritka nagymacskák esetében, első alkalommal zavarodottak, sokszor nem nevelik megfelelően a kicsinyeiket – és most is ennek jeleit észlelték. Bár alapvetően el kívánják kerülni az emberi beavatkozást, akkor indokolttá vált, hogy kivegyék és saját maguk neveljék fel a kicsit.

Forrás: zooszeged.hu

Az észak-kínai párducot európai fajmentő tenyészprogram keretében tartják, a természetben a párduc vagy leopárd (ugyanannak a fajnak a két neve) ezen kritikusan veszélyeztetett alfajából alig párszáz egyed él már csak vadon, jelenleg a világ állatkertjeiben mindössze 57 egyede él.

A kis hím párduc, aki a Poldi nevet kapta, jelenleg nem látható a látogatók számára, hiszen a szüleihez nem tudják visszahelyezni, viszont szerdán bemutatják a médián keresztül, illetve Facebookon élő közvetítéssel.

Vagyis június 5-én, szerdán 13.00-kor szeretettel várják a sajtó képviselőit a Vadasparkba (megközelítésre a gazdasági bejáratunkat ajánljuk), illetve ekkor lehetőség lesz Poldi bemutatkozásának élőben való megtekintésére is.

agrotrend.hu / Szegedi Vadaspark

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés