Hírek

A fecskék idén nagy veszélybe kerültek, egy lelkes önkéntes azonban segítségükre segített

Lisztkukacot szállított a rászoruló madaraknak.

forrás: pxhere

A nagy esőzés és a lehűlés következtében vészhelyzetbe kerültek a fecskék akiknek – egyes vélemények szerint – ezrei pusztultak el az időjárás következtében.

Közben szinte az egész ország összefogott, jószándékú emberek siettek a vonuló madarak segítésére.

Közösségi összefogásnak köszönhetően több száz éhező fecske lakhat jól azzal a 10 liter lisztkukaccal, amit a Ti segítségetekkel is sikerült beszereznem, majd aztán célba jutattnom.
Éjjel hirdettem meg, hogy besegítve a balatoni fecskementésbe a mai napon megpróbálok beszerezni Székesfehérváron nagy mennyiségben élő lisztkukacot, és elviszem Balatonaligára

– írta a Facebookon Horváth Bence.

Mint írta, lelkes adakozók felajánlásainak köszönhetően tudta fedezni azt a 80 ezer forintot, amit saját maga nem tudott volna finanszírozni, ő ugyanis “csak” az idejét, és energiáját tudta rászánni a fecskementésre.

A 80 ezer forint végül így tevődött össze:

  • 6 fő magánszemély ajánlott fel összesen 55 ezer forintot,
  • Balatonaligán 2 fő vett át körülbelül 2 liter kukacot, melyért 15 ezer forinttal szálltak be a költségekbe. Ők a közvetlen környezetükben, kertükben segítenek a fecskéknek.
  • A maradék 10 ezer forintot a családja adta össze.

Éljen a természet, éljenek a fecskék! Kitartást minden fecskementőnek

– írta posztjában a fiatalember.

 

Agrotrend.hu/ Sokszinüvidek

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés