Hírek
Jövő héten gazdablokád lesz Szabolcsban
Jövő hétfőn – augusztus 25-én – reggel 5 órától gazdademonstráció kezdődik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: a helyi almatermelők blokád alá veszik az Agrana Magyarország Kft. vásárosnaményi feldolgozó üzemét – mondta az MTI-nek kedden késő este Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója.
Az agrár-érdekképviseleti vezető azt követően tájékoztatta az MTI-t, hogy véget ért Vásárosnaményban az a gazdagyűlés, amelyen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei almatermesztők képviselői döntöttek a blokád megkezdésének pontos időpontjáról. A döntés Budai Gyula szerint egyhangúlag történt. A Magosz szövetségi igazgatója beszélt arról is, hogy a gazdagyűlésen részt vettek a megye ellenzéki országgyűlési képviselői is, akik támogatásukról biztosították a tiltakozókat.
Ezt megelőzően a Magosz szövetségi igazgatója a demonstrációt kedden délután bejelentette a helyi rendőrkapitányságon. Így a gazdálkodók a bejelentés szerint augusztus 25. és szeptember 15. között tiltakoznak az ipari vagy más néven léalma – szerintük alacsony – felvásárlási ára miatt.
A szabolcsi almatermesztők tiltakozó akciójukkal azt szeretnék elérni, hogy az ipari alma kilójáért a feldolgozók legalább 30 forintos nettó árat fizessenek. Budai Gyula egyben jelezte azt is, hogy a feldolgozó üzemekbe a blokád ideje alatt nem engedik be az almaszállítmányokat. Ezért arra kérik a helyi almatermelőket, hogy ne szedjék le és ne szállítsák átvételre az almát, mert a szállítmányok nem juthatnak be a feldolgozókhoz a blokád miatt.
Budai Gyula utalt arra is, hogy arra kérik Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert: gyakoroljon nyomást a feldolgozókra, hogy kössenek megállapodást az almatermelőkkel.
Forrás: MTI