Hírek
Tópartjukat féltik a szemesiek
Idén 100 millió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat a balatonszemesi önkormányzat, mint tavaly. Ennek ellenére a falu pénzügyi helyzete stabil – hangzott el a falugyűlésen. 2007-ben ingatlaneladásból származott 110 millió forintos extra jövedelme a településnek.
Takács József polgármester arról tájékoztatta a lakosságot, hogy 2008 főként a szálláshelybővítések éve lesz Balatonszemesen, hiszen nyárra új apartmanház épül, és több szálloda létrehozását is megkezdik a beruházók. Az SCD Holding a Lidó kemping helyén közel négymilliárd forintos fejlesztést ígért 2010-re.
A falugyűlés egyik felszólalója azt mondta: reméli, hogy az elhangzottak meg is valósulnak, és nemcsak szép ígéretek maradnak. Ahogy az a hozzászólásokból kiderült, a lakosság továbbra sem tud beletörődni abba, hogy a vitorláskikötő területét a Balatoni Hajózási Zrt. zárva tartja.
– Nem megengedhető, hogy a vendégeket kitiltsák a kikötőből – hangoztatta egy helyi férfi. Szerinte Balatonszemes eddig arról volt híres, hogy nincs zárt partszakasza. – De lassan oda jutunk, hogy nem lesz nyitott Balaton partunk – hangoztatta. Attól tartott, hogy a tervezett szállodák előtti parti sétányt sem lehet majd megközelíteni.
Takács József polgármester elmondta: folyamatosan tárgyal a Balatoni Hajózási Zrt-vel, hogy a kikötő keleti oldala nyitva maradjon.
– Balatonőszöddel közösen közbiztonsági egyesületet hoztunk létre – mondta a polgármester -, és egy országosan ismert őrző-védő társasággal is tárgyaltunk. ők gondoskodnának arról, hogy a vitorláskikötőben rend legyen.
Forrás: Somogy Megyei Online – Kolumbán Tünde